Ki tehet az erőszakról?

Erőszakot sugallnak a videojátékok?

Az erőszakos megoldások sikerességét mutatva a tv-műsorok, filmek és videjátékok mind a felnőtt-, mind a fiatalkorú nézőket agresszivitásra késztetik és ezzel súlyos társadalmi veszélyt jelentenek. Ezt a borús megállapítást két, igen kegyetlennek igérkező videojáték tervezett bevezetése kapcsán tette a világ egyik legnagyobb hagyományú orvosi újságja, az angol Lancet.

_{2008.04.14 09:20}_MTI

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

A szigetországban rövidesen kapható lesz az Embervadászat 2. (Manhunt 2) és a Nagy Autólopás 4.(GTA 4) című videojáték, melyek előző darabjai valószinűsítették a folytatásban a brutális jelenetek, az emberi kegyetlenség olyan mértékű bemutatását, amit a lélektannal és az igazságügyi orvostannal foglalkozó szakorvosok már nem hagyhattak szó nélkül.

A szakfolyóirat szerkesztőségi közleménye utal azokra a korábbi vizsgálatokra, melyek egyértelműen bizonyították, hogy az erőszakos viselkedés látványa jelentősen növeli az agresszivitás hosszútávú fokozódását, valamint a félelmi reakciók esélyét, különösen a fiúknál.

A szaksajtó gyakran idézi az elmúlt évben nyilvánosságra hozott kutatási eredményeket. Két amerikai szakember évtizedeken keresztül foglalkozott a médiaerőszak különböző formáinak lélektani és viselkedési hatásával. L. Rowell Huesmann és Brad Bushman úgy fogalmazott, hogy az elektrónikus tömegtájékoztatás erőszakos változatai olyan veszélyt jelentenek a közegészségügyre, aminél bizonyítottan súlyosabb csak egyetlen egy van: a dohányzás tüdőrákot okozó hatása.

A közlemény emlékeztet arra a jelentésre, amely az Egyesült Királyságban azzal foglalkozott, hogy a gyerekekre milyen módon veszélyesek az internet és a videojátékok formájában bárki számára elérhető, kegyetlen vagy más okból nem megfelelő képi tartalmak, információk. A jelentés hangsúlyozta, hogy miközben mind az internet, mind a videojátékok fontos tájékoztató, tanító lehetőséget adnak, a gyakran látható kegyetlen képsorok, a brutalitás látványos változatai igen veszélyesek.

A kutatók részletes fölmérései igazolták, hogy már az előző években az amerikai gyerekek átlagosan napi három órát néztek televiziót és ezek műsorainak több mint 60 százalékában voltak erőszakos jelenetek, sőt a programok 40 százaléka kiemelkedően agresszív helyzeteket ábrázolt.

A vizsgálatok egyértelműen jelezték, hogy azok a gyerekek, akik ilyen erőszakos tv-műsorokat vagy egyéb programokat néznek, általában azonosulnak a szereplőkkel, valódi helyzetként élik meg a jeleneteket és a felnőttekkel szemben is sokkal erőszakosabban lépnek fel.

Az angol kormányzati jelentés is megismétli a már korábban javasolt lépéseket: a videojátékok esetén azt, hogy csak bizonyos kor után foglalkozhassanak a gyerekek ezekkel a programokkal, hogy a szülők nagyobb mértékben ellenőrizzék gyermekeik ilyen jellegű időtöltését, a társadalom pedig gondosabban tartsa kézben az ilyen anyagok kereskedelmét, igyekezzen megakadályozni az illegális áruforgalmat.

A Lancet közleménye fölhívja a figyelmet arra, hogy a hivatalos jelentés elfordul attól a korábbi gyakorlattól, amely még szigorúbb hatósági beavatkozásokat követelt. Úgy látják, hogy sokkal alaposabban kell mind a szülőket, mind a gyerekeket tájékoztatni arról, mennyire fontos fölfogni azokat a veszélyeket, melyek a médiaerőszak formájában az egész társadalmat fenyegetik.

A másik feladat az volna, hogy jól előkészített megfigyeléses vizsgálatokkal tisztázzák, hogyan játszanak a gyerekek egyénileg és csoportosan, van-e az erőszak szempontjából veszélyeztetett csoport, akár életkori, akár etnikai szempontból. Föltételezhető, hogy a fiatalkorúek erőszakos cselekményeinek hátterében sokkal gyakoribb az utólag kimutatható pszichés zavar, mint ahogyan azt korábban hitték. Csak ezek az adatok segíthetnek annak tisztázásában, hogy a médiaerőszak milyen módon és mértékben fokozhatja az egyébként is jelen lévő pszichológiai, viselkedési tüneteket.