Külön forrás a költségvetésben
Magyarország kibervédelmi stratégiát dolgoz ki
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint Magyarország kibervédelmi stratégiát dolgoz ki, erre a honvédelmi tárca jövő évi költségvetése külön forrást tartalmaz.
2011.11.03 13:57MTIKarl A. Lamers, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke a védelmi kiadások visszafogásának veszélyeire figyelmeztetett egy csütörtöki budapesti konferencián.
Az Országházban megrendezett XV. nemzetközi NATO-konferencián a honvédelmi miniszter kifejtette, a számítógépes rendszerek elleni, úgynevezett kibertámadásokkal párhuzamosan a NATO-nak más jellegű kihívásokkal is szembesülnie kell, ezek között említette "az arab világban váratlanul kirobbant" konfliktusokat, a tömegpusztító és hagyományos fegyverek ellenőrizetlen terjedését, a terrorizmust, a politikai és vallási szélsőségek erősödését és a természeti katasztrófák számának növekedését.
Hende Csaba kiemelte, a források jelentős csökkenése miatt a szövetség "nagyon komoly megpróbáltatások elé néz", ezért a tagállamoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a NATO kohéziója ne sérüljön.
Az európai országoknak "el kell gondolkodniuk azon, hogy védelmi költségvetésük csökkenése mellett" miként maradhatnak korszerű képességekkel rendelkező partnerek - közölte. Véleménye szerint a válság is az oka annak, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti "technológiai szakadék" tovább szélesedik, és Európa egyre jobban lemarad Amerika mögött.
Hende Csaba szerint a szervezetnek Oroszországgal stratégiai partnerséget kell kiépítenie, de még sok kérdésben "mély törésvonalak" húzódnak Moszkva és a NATO álláspontja között. Emellett a Nyugat-Balkán is az egész szövetség szempontjából meghatározó régió - mondta, kifejtve, a térség államainak euroatlanti integrációs törekvéseit a teljes transzatlanti közösségnek támogatnia kell, de a régióban még meglévő feszültségek miatt a nemzetközi katonai jelenlét továbbra is indokolt.
Karl A. Lamers, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke az eseményen elmondta, nem szerencsés, ha a gazdasági válság miatt a tagállamok csökkentik védelmi kiadásaikat, hiszen ez alááshatja a NATO képességét a jövőbeli konfliktusok kezelésére. A válságnak inkább a források felhasználásának hatékonyságát kellene növelnie, például a tagállamok közös fejlesztésekbe foghatnának. A szabadság, a biztonság "nincs ingyen" - hangoztatta.
A politikus emlékeztetett, a NATO új stratégiai koncepciója kijelölte az irányt a szervezet előtt a következő tíz évre. A világ folyamatosan változik, ezért ha a NATO be akarja tölteni a küldetését, vagyis a tagállamok lakosságának és területének védelmét, akkor a szervezetnek is változnia, fejlődnie kell - mutatott rá.
Mint felidézte, egy évvel ezelőtt még nem gondolták, hogy az atlanti szervezet ilyen gyorsan próbálja ki az új koncepció alkalmazhatóságát, de a gazdasági válság, az észak-afrikai és a közel-keleti átalakulások bebizonyították, hogy a koncepció rugalmas és hatékony. A líbiai művelet volt az első lehetőség a stratégia alkalmazására, ez megerősítette, hogy a NATO-n kívül egy szervezet sem képes ilyen gyorsan és felkészülten reagálni - tette hozzá.
Véleménye szerint az arab tavasz országaiban még sok a bizonytalanság, de az biztos, hogy a történtek az egész régió képét megváltoztatták, ezért az euroatlanti közösségnek is meg kell változtatnia hozzáállását a térséghez.
Karl A. Lamers a stratégia kidolgozása óta eltelt egy év eredményeit értékelve elmondta, a tagállamok megerősítették elkötelezettségüket a kollektív védelem mellett, hatékonyabbá tették a szervezet felépítését, így csökkentették a NATO alkalmazottainak számát. A kibervédelem új szakpolitikaként jelent meg a szervezetben, a cél az, hogy a NATO és tagállamai felkészültek legyenek a számítógépes támadások ellen - hangsúlyozta.
Kitért az Oroszországgal fennálló kapcsolatra is, mint közölte, Moszkva "nem mindig egyszerű partner", de "az együttműködés az egyetlen lehetőség". A kooperációt a "politikai realitásoknak" kell vezérelniük - fűzte hozzá. Karl A. Lamers megjegyezte: a NATO együttműködését a EU-val is hatékonyabbá, szorosabbá kell tenni.
Az észak-atlanti szervezet tavaly Lisszabonban elfogadta az elkövetkező évtizedre szóló új stratégiai koncepciót. Azon belül szükségesnek ítélte a felkészülést az újszerű biztonsági kihívásokra - így például a számítógépes rendszerek fenyegetettségére -, valamint célként határozta meg az európai rakétavédelem kialakítását. Azt is elhatározták, hogy megreformálják a NATO szervezetrendszerét, csökkentik a parancsnokságok és ügynökségek számát. Mindemellett úgy döntöttek: a tagországoknak jobban össze kell hangolniuk katonai jellegű beruházásaikat, ki kell küszöbölniük a fölösleges párhuzamos fejlesztéseket, hogy a pénzszűke ellenére is a jelenleginél hatékonyabb védelmi képességekre tegyenek szert.
A NATO stratégiai koncepciójának végrehajtásáról szóló rendezvényen egyebek mellett a szervezet válságkezelő képességeinek megerősítéséről, a biztonsági kihívások kezeléséről és a NATO megújított partnerországi kapcsolatairól tanácskoznak.
Az Országgyűlés Külügyi Hivatala által szervezett esemény célja, hogy összegezze a stratégia végrehajtásában eddig elért eredményeket, kitekintést nyújtson a szervezet jövőjére és bemutassa, Magyarország hogyan járulhat hozzá eredményesen a szervezet tevékenységéhez.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Visszasírja a márkát a németek fele
Az európai adósságválságra való tekintettel a német polgárok közel fele sajnálja, hogy bevezették az eurót a márka helyett.
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek
Londonban sem tudják, mikor lesz IMF-megállapodás
"Magyarország elkötelezett a konszolidáció mellett"
Minden idők legnagyobb biztosítási csalása
Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
Hibás gazdaságpolitika és jogbizonytalanság?
Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP

Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Sokan nem isznak vizet étkezés közben, pedig sok szempontból hasznos lehet - egy pohár víz a gyermekeknek is segít "leküzdeni" az általában nem túl kedvelt zöldségeket.
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

Horror: múmia kergette el a betörőt
A betörők ritkán szoktak hangoskodni abban a házban, amelyiket épp kirabolni készülnek, ám egy német tolvajnak jó oka volt arra, hogy ordítva meneküljön a szó szerint kihalt épületből.
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:40 Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
- 18:30 Meghalt Donna Summer
- 18:29 Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
- 18:27 "Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
- 18:15 Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
- 18:09 Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
- 18:05 Visszasírja a márkát a németek fele
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Újabb ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kocsis Istvánt2012.05.17 17:25
- Kedvenc zenéink2012.05.17 16:49
- Szobrot állítanak Budapesten Horthy Miklósnak2012.05.17 16:38
- Az élet 3-as metró nélkül2012.05.17 16:27
- Kommunista panamák!2012.05.17 16:20
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



