Megzsarolt egy amerikai szállodaláncot
Bűnösnek vallotta magát a magyar hacker
Bűnösnek vallotta magát szerdán Baltimore-ban egy 26 éves magyar hacker, akit azzal vádolnak, hogy feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy amennyiben nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi a társaság bizalmas adatait.
2011.11.24 07:49MTIAz AP hírügynökség szerint N. Attila magyar állampolgár vádmegállapodás alapján vallotta magát bűnösnek. A The Wall Street Journal az amerikai igazságügyi minisztériumra hivatkozva azt írta, hogy az elkövetőre rosszindulatú kód terjesztéséért 10 évig, a titkos információk nyilvánosságra hozásával való fenyegetőzésért pedig 5 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki. Az ítéletet február 3-án fogják kihirdetni.
N. Attila 2010. november 11-én közölte a Marriottal, hogy hónapokkal korábban behatolt a számítógépes rendszerébe, és állást követelt magának a szállodalánctól. Kilátásba helyezte, hogy ellenkező esetben belső információkat fog kiszivárogtatni. Két nappal később egy 8 csatolmányt tartalmazó e-mailben támasztotta alá szavainak hitelességét.
A Marriott kapcsolatba lépett a jelentősebb pénzügyi csalások megakadályozásával, valamint az amerikai fizetőeszköz, a pénzügyminisztérium, a volt és jelenlegi elnökök és alelnökök biztonságáért felelős Secret Service-szel. A szervezet egy fiktív Marriott-személyzetis nevében levelezni kezdett a zsarolóval. N. Attilát egy állásinterjú reményében Washingtonba csalták, ahol januárban, a Dulles repülőtérre való megérkezése után letartóztatták. Repülőjegyét a Marriott fizette. Az igazságügyi minisztérium által ismertetett vádalkuból nem derült ki, hogy a magyar hacker honnan érkezett az Egyesült Államokba és hol lakott, amikor behatolt a szállodalánc rendszerébe.
A Marriottnak a digitális betörés következményeinek elhárítása 400 ezer és 1 millió dollár közötti összegbe került. N. Attila bevallotta, hogy a titkos adatokhoz való hozzáférést egy Marriott-alkalmazottnak címzett e-mail csatolmányában juttatta be a rendszerbe.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője A Fidesz nagyobb visszafogottságot vár Bajnai Gordontól, aki "előbb gazdasági miniszterként, majd miniszterelnökként is oroszlánrészt vállalt Magyarország tönkretételében a Gyurcsány-korszakban".
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek
Londonban sem tudják, mikor lesz IMF-megállapodás
"Magyarország elkötelezett a konszolidáció mellett"

Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Sokan nem isznak vizet étkezés közben, pedig sok szempontból hasznos lehet - egy pohár víz a gyermekeknek is segít "leküzdeni" az általában nem túl kedvelt zöldségeket.
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

Horror: múmia kergette el a betörőt
A betörők ritkán szoktak hangoskodni abban a házban, amelyiket épp kirabolni készülnek, ám egy német tolvajnak jó oka volt arra, hogy ordítva meneküljön a szó szerint kihalt épületből.
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:40 Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
- 18:30 Meghalt Donna Summer
- 18:29 Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
- 18:27 "Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
- 18:15 Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
- 18:09 Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
- 18:05 Visszasírja a márkát a németek fele
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Újabb ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kocsis Istvánt2012.05.17 17:25
- Kedvenc zenéink2012.05.17 16:49
- Szobrot állítanak Budapesten Horthy Miklósnak2012.05.17 16:38
- Az élet 3-as metró nélkül2012.05.17 16:27
- Kommunista panamák!2012.05.17 16:20
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



