Több órára leálltak a közigazgatási honlapok
Anonymous mega-támadás - a lengyeleknél is
Több órára álltak le a lengyel közigazgatási szervek honlapjai szombat este, a hackertámadásairól ismert nemzetközi Anonymous csoport több közösségi oldalon beismerte a hackertámadást.
2012.01.22 19:29MTI
Fotó: guerrillamediaticaglhblogspot.com
A hivatalos szervek szerint túlterhelés lehetett az oka a fennakadásnak. Pawel Gras, a kormány szóvivője elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat (ABW) és a digitalizációért felelős miniszter vizsgálják az ügyet. A parlament sajtóosztályának vezetője szerint a szejm honlapját üzemzavar miatt állították le - írja a lengyel IAR hírügynökség.
A lengyel portálok és a média a fennakadásokat a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodással (ACTA) kötik össze, amelyet a lengyel kormányfő várhatóan január 26-án ír alá Tokióban.
A lengyelországi internettel foglalkozó civil szervezetek tiltakoznak az ACTA elfogadása ellen, mert a kormány nem folytatott társadalmi konzultációt az ügyben. Michal Boni, a közigazgatási és digitalizálási tárca vezetője csütörtökön a megállapodás újabb felülvizsgálását kérte a miniszterelnöktől.
Több tucat lengyel honlap leállítását jelentették be hétfőre az internetfelhasználók, akik szerint az ACTA lehetővé teszi megfigyelésüket, és korlátozni fogja az internethasználat szabadságát is. A www.niedlaacta.pl honlap erre a napra tüntetést szervezett Varsóban.
Kapcsolódó írások:
- Ha Orbán "nem húz a fenébe", eltángálják a hackerek?
- Kínai hackerek belopták magukat a kereskedelmi kamara szívébe
- Csupán tucatnyi hacker kell, hogy átugorja az USA tűzfalát
- Összehangoltan támadják az oroszokat a választások napján
- 2 évet érhet a Marriott megfenyegetése a bebukott hackernek
- Bűnösnek vallotta magát a magyar hacker

Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
A legújabb lakberendezési trendek, időtálló ötletek, divatos bútorok, elképesztő technikai megoldások és trükkök, minőségi burkoló anyagok, kényelmet és harmóniát teremtő praktikák nyolcezer négyzetméteren.
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Az afroamerikai közösséget népszerűsíti a sztár
Fekete csatornával villantana Magic Johnson
Hogy készül a kaviáros citromfűdip?
Cikornyás név alatt ízletes csemege

Kohéziós pénzek: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Olli Rehn megerősítette, hogy "egy-két napja" ő maga és Barroso levelet kapott, ezek nem tartalmaztak olyan "konkrét" közlést, ami érdemben megváltoztatta volna az uniós testület következtetéseit.
Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele
Sokadik fizetési kötelezettség
Szociális hozzájárulási adó - hogyan?
Van kereslet
A panellakásokat lehet leggyorsabban eladni
Más megoldás nincs
Matolcsy: a forint erősödésével csökkenhetnek az üzemanyagárak
Öt fokozattal
Meredeken leminősítette Görögországot a Fitch

3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
Nem kell hozzá viagra, hogy a szex "egész estés" műsor legyen - mielőtt bármilyen gyógyszertári megoldáshoz folyamodnánk, próbáljunk ki három technikát.
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
Sokan csak képzelik, hogy a gluténmentesség segít
Gyanúsan sok a gluténérzékeny ember!
Kétszer akkora az italozás esélye, ha...
Pia után nyúl a tini, ha a filmben is ezt nézi?
Napi horoszkóp - 2012. február 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Kína rácuppant az amerikai filmekre?
Kína megemelné az országban bemutatható amerikai filmek kvótáját. A hollywoodi stúdiók remélik, a több mozifilm segít a kalózkodás csökkentésében.
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette
Elárverezik az utolsó, magánkézen lévő példányt
Kalapács alatt Munch Sikolya
Otthonról élvezhetik az érdeklődők
Hatalmas felbontásban az interneten a Nemzeti Galéria festményei

A Lotus kivonult a tesztelésről
Karosszériaproblémák miatt kivonult a Lotus csapat a Barcelonában zajló Forma-1-es tesztelésről.
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában
Idegenvezetői Világnap lesz
Vasárnap pihentetik a városligeti buszparkolót
Teljes az útzár a 62-es főúton
Kamionnal ütközött a munkásokkal teli busz
Elmaradt az elsőbbségadás
Autó csapódott egy BKV-buszba: három sérült

Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
A kéz a legkifejezőbb eszköz - vallja Rippel Feri, nem véletlen, hogy gyakran ad elő nyolc hónapos kisfiának árnyjátékot. A kis Herkulest annyira lenyűgözi a bemutató, hogy néma csöndben és nagy szemekkel figyel mindig.
Nem mehettek a mentők a méteres vízbe
Hagyták meghalni a férfit, mert tiltotta a szabályzat a mentést
Sztárok vallanak Jack bácsiról
Hajdu Steve diplomát szerzett whiskey-ivásból
25 lakót kellett kimenekíteni
16 házban ömlött a gáz Pécsett
Maradandó sérüléseket szenvedett
Trágyázás közben marcangolták össze az idős férfit a kutyák
A tűzoltók találták meg a testet
Lakásában égett halálra az idős asszony
Nyomozást indítottak
A kollégiumban drogoztak - lebukott a két diák
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:07 Külföldi segítséget kért Montenegró a hó miatt
- 19:05 Diósdi maffiaper: hosszabb lesz a tervezettnél a fellebbviteli tárgyalás
- 19:01 A szerb elnök nem derűlátó az EU-tagjelölti státust illetően
- 18:59 Ukrajna megcsapolta az export gázvezetéket?
- 18:58 Lájkolják Rogán új árfolyamgát-módosításait
- 18:55 3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
- 18:46 Petíciót vittek a Városházára a BKV-szakszervezetek
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ha lesz IMF/EU-megállapodás, nem kell tartani a befagyasztásától2012.02.22 19:04
- Elképesztő dolgok - nem szakad le az ég?2012.02.22 18:28
- Kedvenc zenéink2012.02.22 18:17
- Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP2012.02.22 17:27
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.22 17:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



