A Biztonságosabb Internet Napja
Fiatalkorú médiahasználók védelmében jönne létre az oktatóközpont
Oktatóközpontot hozna létre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a fiatalkorú médiahasználók védelmében, melynek elnevezésére pályázatot hirdet. Elsősorban gyermekek ötleteit várják - jelentette be Szalay Annamária elnök a Biztonságosabb Internet Napján.
2012.02.08 16:41ma.huInternetezésre alkalmas mobil telefonnal egyébként tíz családból hat rendelkezik, a tinik 43 százaléka pedig sajáttal is bír, mely eszközök a közösségi oldalakon való folyamatos megjelenési kényszert szolgálják ki. Ott viszont egymás között alkotnak képet a világról anélkül, hogy felnőttek is elmondhatnák tapasztalatukat – fejtette ki a fiatalokat érő veszélyekről Tari Annamária pszichológus.
A Biztonságosabb Internet Napja célja, hogy világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internetezés tudatos, biztonságos használatára - ezekben a napokban hetven országban rendeznek hasonló konferenciákat és ünnepségeket. Szalai Annamária az NMHH által megrendelt EU KIDS Online tanulmányra hivatkozva felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek egyre fiatalabb korban kezdik el az internetezést.
A tanulmány szerint a jövőben ez a mutató valahol 5-6 éves korban fog stabilizálódni. Az óvatlan internetezés veszélyeire tájékoztató kiadványokkal kívánja figyelmeztetni az érdeklődőket. Az NMHH elkötelezettségét emellett több konkrét kezdeményezés is bizonyítja, ilyen például az internetes tartalmakra kiterjesztett korhatárkarikák alkalmazása, valamint a 2011 szeptemberétől átvett internethotline forródrót üzemeltetése – hangsúlyozta az elnök. Kiemelte azonban: a gyermekvédelem területén évtizedes lemaradást kell megszüntetni.
A médiaoktatással foglalkozó központról elmondta, hogy abban játékos, interaktív környezetben ismerkedhetnek meg a diákok az internet és a média színes világával, valamint annak veszélyeivel és kockázataival. Ehhez kapcsolódóan bejelentette, hogy a központ elnevezésére hamarosan pályázatot hirdet meg a hatóság a diákok körében - olvasható az nmhh.hu-n.
Hiábavaló a közösségi oldalak korhatára?
Ma már 91 százalékos az internettel ellátott háztartások aránya, miután két év alatt hét százalékkal nőtt a részesedés. Internetezésre alkalmas mobil telefonnal tíz családból hat rendelkezik, a tinik 43 százaléka pedig sajáttal is bír - idézi az adatokat Kósa Éva és László Miklós a Média hatása a fiatalokra című 2011-es tanulmányából Tari Annamária. Hozzáteszi: a Z generációs - az 1995-2000 közötti születésű - gyerekek ott voltak a „digitális korszak” kezdetén, mikor egyre többen kezdték el használni az internetet és a közösségi oldalakat. Ennek következtében nagyon értenek a technikához, rugalmasak, okosabbak - legalábbis az eszközhasználat és a felhasználói ismeretek tekintetében.
A második hullám – a 2005-2010 közöttiek - már beleszületik a digitális világba, ahol a közösségi oldalakon való megjelenés elvárás, az on-demand szórakozás (akkor, amikor akarom, például azt nézek a tévében, amit akarok) pedig teljesen normális. Közben egyre csökken az internethasználó gyerekek életkora, hiába határoz meg például 13 éves korhatárt a Facebook - mutat rá a pszichológus arra, milyen ingerek érik a fiatalokat még gyermekkorban.
Otthon is elérhető lenne az értékes tudás
Lenne egyébként az átlag szülőnek lehetősége arra, hogy gyermeke internetezési szokásait figyelje: a Roper Reports Worldwide nemzetközi online felmérés nemrég nyilvánosságra hozott eredménye szerint a magyarok többsége inkább zenehallgatással, olvasással tölti a szabadidejét, a lényeg, hogy otthon végezhető program legyen, társasági eseményekre az európai átlagnál kevesebben szakítanak időt.
Érdekes és egyben ismeretterjesztő tartalmat pedig otthon is találhatnak a fiatalok és szüleik: a január 21-22-én megtartott Educatio Kiállításon, ahol Tari Annamária a két fiatal generáció legfontosabb jellemzőit ismertette, a Da Vinci Learning TV-csatorna is bemutatkozott. Az ismeretterjesztő csatorna a diákok számára érthetővé, mindennapivá teszi a felfedezéseket, a legújabb kutatási eredmények közötti összefüggéseket, és ezáltal felkelti az érdeklődésüket - főként a természettudományok iránt.
A csatorna családoknak szóló edukációs eseménysorozata február 5-én startolt a Csodák Palotájában, ahol minden hónap első hétvégéjén Da Vinci Learning Vasárnapok keretében játékos kísérletekkel várják a kis felfedezőket. Emellett a Da Vinci Learning Mozi nem csak a kiemelt vasárnapokon, hanem minden nap érdekes filmekkel szolgál a tudomány szerelmeseinek. A család felnőtt tagjai részére pedig nevelési és életmód tanácsadással, előadásokkal készül a Felelős Szülők Iskolájával közösen.
Szülők hiányában téves ítéletre sarkallhatnak az online portálok
Az interneten elérhető tartalmak egy része veszélyes és ijesztő. A Z generációs gyerek bármikor találkozhat olyan hírportálokkal, vagy zanzásított oldalakkal, melyet saját készítője szerkeszt, és nyilván saját ízlésének megfelelően frissít. Sokszor ezeken a portálokon találkoznak a fiatalok életkoruknak nem megfelelő, a felnőttek számára feldolgozható tartalmakkal – figyelmeztet Tari Annamária. „A szülők egy része képtelen energiát mozgósítani annak érdekében, hogy a családban valódi érzelmi kommunikáció működjön, ez pedig érthetőbbé teszi, hogy a gyerekek egyre többet ülnek a képernyők előtt. Miután azonban életkoruk és érzelmi fejlettségük még nem teszi lehetővé, hogy értelmezzék a látott és hallott információkat, a saját kortárs csoportjaikban alkotnak sokszor téves véleményt és ítéletet” – teszi hozzá.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

Horror: múmia kergette el a betörőt
A betörők ritkán szoktak hangoskodni abban a házban, amelyiket épp kirabolni készülnek, ám egy német tolvajnak jó oka volt arra, hogy ordítva meneküljön a szó szerint kihalt épületből.
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Balhé az első grúziai melegfelvonuláson
- 18:59 Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban
- 18:59 Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
- 18:51 Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
- 18:46 Elhunyt a világ legidősebb püspöke
- 18:44 Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
- 18:40 Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Újabb ügyben hallgatták ki gyanúsítottként Kocsis Istvánt2012.05.17 17:25
- Kedvenc zenéink2012.05.17 16:49
- Szobrot állítanak Budapesten Horthy Miklósnak2012.05.17 16:38
- Az élet 3-as metró nélkül2012.05.17 16:27
- Kommunista panamák!2012.05.17 16:20
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



