Újabb demokrácia-korlát?

Az ACTA veszélyeiről

Félreértés minden olyan híresztelés, miszerint az ACTA kizárólag a szellemi tulajdon védelmét szolgálná. Ha ez így lenne, lehetett volna róla társadalmi vitát folytatni, nem kellett volna az USA-ban is sunyiban, végrehajtói megállapodásként aláírni az egyezményt, és nem lenne annak tartalma olyan vérlázítóan pontatlan, hogy azt hatóságok az állampolgáraik megfigyelésére korlátlanul használhassák.

_{2012.02.29 11:06}_{sabater - ma.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

Ha el is fogadjuk, hogy a szerzői jogok komolyabb védelmet érdemelnek, az ACTA nem a filmesek és zenészek megélhetéséhez, hanem a demokrácia újabb korlátozásához vezethet.

Tunézia, Egyiptom, Moldova, Irán. Olyan országok ezek, ahol az internet szabadsága, a mikroblogok és közösségi oldalak politikai változások felé sodorták az országot. A felkelések persze nem mindenhol vezettek sikerre, de például Mubarak távozását sikerült kikényszeríteni Egyiptomban. Nem tartozik cikkünk tárgyához, de Moldovában alakult ki a legviccesebb online kezdeményezés is „dugd el a nagymamád személyijét” címmel, ugyanis így akarták a moldovai fiatalok megakadályozni, hogy a nyugdíjasok ismét a kommunistákat emeljék hatalomba.

Legutóbb ekkorra mindenki számára világossá vált, hogy az internet komoly politikaformáló erővel bír olyan országokban is, ahol nincsen stabil demokrácia. Ez persze minden ellentétes ideológiával szemben nem feltétlenül kedvező demokratikus világhatalmaknak, elsősorban az USA-nak, hiszen bizonytalanságot szülhet stratégiai fontosságú országokban: nem véletlen, hogy az Egyesült Államok aggodalommal figyeli az „arab tavasz” eseményeit, hiszen sok országban a radikálisok nyerhetnek választásokat a diktatúrák leverését követően. Ez pedig nem sok jót ígér azoknak, akik a közel-keleti stabilitásban érdekeltek. Ez egyébként magyarázza azt is, hogy miért támogatott az USA egy Mubarakhoz hasonló antidemokratikus és elnyomó módon uralkodó vezért: mert stabilitást hozott a térségbe, nem kellett lázadásoktól vagy Izrael-ellenes hadjárattól tartani. Mert szövetséges volt, még ha nem is szerették őt.

Nem azt állítjuk persze, hogy az ACTA-t a szerzői jogok köpenye mögé bújva a demokratikus változások elkerülésére hozták volna létre amerikai és japán szerzői. A Wikipedia szerint azonban „az ACTA nevében az internetezők adatforgalmát monitoroztathatják, az illegális tartalmakért pedig bárkit a törvény elé citálhatnak, miközben megítélés kérdése, hogy mekkora szigorral tekintik, mi az, hogy illegális tartalom, illetve, hogy mi minden esik ebbe a kategóriába bele. Az új rendszer révén az internet az állami hatóságok ellenőrzése alá kerül.” Azt viszont igazán nehezen hisszük el, hogy a legkiválóbb amerikai törvényhozók csupán szakmai hibából alkották volna meg úgy a megállapodás szövegét, hogy az bárhogyan értelmezhető legyen – valójában ez egy igen aljas kísérlet az internet szabályozására.

Lehet gyermekpornóval és illegálisan letölthető filmekkel, illetve zenével érvelni, de mi gyanakvó emberként egyszerűen nem hisszük el, hogy ez lenne a szabályozás célja. Ahhoz pedig nem kell minden ember hétköznapi tevékenységét felügyelni, hogy a gyermekpornót hatékonyabban szűrjük. Persze lehet, hogy a visszataszító bűncselekmények aránya erősebben csökkenne, ha minden egyes állampolgár mellé kamerákat szerelnénk fel a nap 24 órájában, de ez egyelőre csak sci-fikben és anti-utópiákban valósult meg: jó lenne, ha nem tartanánk ebbe az iránya a nagyobb biztonság érdekében. Vállaljuk a kockázatot.

Ha az ACTA egy normális, demokratikus törekvés lenne, lett volna erről társadalmi vita, párbeszéd, kampány. Más kérdés, hogy Magyarországon komolyabb horderejű törvényjavaslatok esetében sincsen ilyen, mert a Fidesz egyéni módosítókkal egy-két nap alatt áthúzza a parlamenten őket; de vannak demokratikusabb országok, ahol ez elképzelhetetlen. Az ACTA-ról mégis fű alatt döntöttek. És, mily meglepő, született egy szabályozás, ami egyébként többé-kevésbé támogatható célokra hivatkozva teszi lehetővé állampolgárok millióinak megfigyelését, a személyes szabadságuk korlátozását, és börtönbüntetés kiszabását olyan cselekedetekért, amelyek jelenleg a mindennapi életünk részei.

Félreértés ne essék: elképzelhető egy olyan szabályozás, ami valóban korlátozza, hogy ingyen letöltsük kedvenc előadóim albumait, mert ezzel valóban meglopjuk őket. Ugyanakkor ennek tisztán és egyértelműen kell fogalmaznia, a jogszabályi keretet pedig szűkre kell szabni annak érdekében, hogy az állam ne használhassa más, például politikai célra az így kapott többletjogköreit. Illetve ugyanennek az államnak a dolga, hogy például a jogdíjrendszer átalakításával lehetővé tegye, hogy az ingyenes letöltések korlátozását követő időszakban se zárja el a kultúrát (zenét, filmeket) mindazoktól, akik nem tudnak egyetlen hanghordozóért 5000 forintot fizetni. Ez ugyanis jelenleg a társadalom nagyjából 90 százalékára igaz.