"Kiemelkedő fenyegetés"
Az eddigi legkifinomultabb számítógépes vírus tört be a Közel-Keletre
A valaha volt legkifinomultabb számítógépes vírusnak nevezte az internetbiztonsággal foglalkozó neves orosz cég, a Kaspersky Lab azt a vírust, amely több mint 600 különböző célpontot támadott meg főként közel-keleti országokban.
2012.05.29 16:24MTIA Kaspersky Lab szakértői szerint a "Flame" nevű rosszindulatú program készítői felhasználták a hírhedt, iráni nukleáris létesítményeket megtámadó Stuxnet egyes elemeit is, amelyeket azóta semmilyen más vírusban nem láttak. Egy másik kiberbiztonsági vállalat, a Symantec szintén az általuk "az eddig vizsgáltak közül a legösszetettebb vírusnak" titulált Stuxnettel illetve annak "kísérővírusával", a Duqu vírussal állította párhuzamba a Flame-et. Akárcsak a Stuxnet, a Kaspersky Lab szerint a Flame is bizonyosan állami fejlesztésű. A Symantex hasonló álláspontot képvisel a vírus programozóiról: "A kifinomultság szintjéből arra lehet következtetni, hogy a vírus mögött nem átlagos kiberbűnözők vagy aktivisták állnak, hanem olyasvalaki finanszírozta az elkészítését, akinek jelentős eszközök állnak a rendelkezésére. Azt nehéz megmondani, hogy ez a valaki egy állam, egy hadsereg vagy valamilyen paramilitáris szervezet-e" - hangoztatta Laurent Heslault, a cég biztonsági stratégiákért felelős igazgatója.
Már a Stuxnet megjelenésekor is felmerült, hogy a vírust esetleg Izrael eresztette rá Iránra, hogy szabotálja az iszlám állam nukleáris programját. Ez a gyanú most is szárnyra kapott, s tovább erősítette, hogy Mose Jaálon izraeli védelmi miniszter kedden az izraeli katonai rádióban kijelentette, jogos ilyen módszerekkel védekezni a "kiemelkedő fenyegetést" jelentő iráni atomprogram ellen. "Izrael a világ élvonalában van az új technológiák területén, és ezek a módszerek nagyon sok mindent lehetővé tesznek számunkra" - dicsekedett Jaálon, aki egyben kormányfő-helyettes is.
Bár Irán nyilvánosan nem ismerte el, hogy a Flame kárt tett volna valamely intézményének számítógépeiben, a közel-keleti sajtó szerint a vírus megtámadta az iráni olajipari minisztériumot és az ország egyik legfontosabb kőolajkútját is; az iráni hírügynökség pedig kedden bejelentette, hogy sikerült kifejleszteni egy olyan vírusirtó programot, amely képes felismerni és elpusztítani a Flame-et.
Vitalij Kamluk, a Kaspersky Lab vezető vírusszakértője úgy véli, a Flame már legalább 2010 augusztusa óta működésben van, s összesen több mint 600, magánemberek, cégek, akadémiai és-kormányintézmények tulajdonában álló számítógépet fertőzött meg Iránban, Ciszjordániában, Szíriában, Libanonban, Szaúd-Arábiában, Egyiptomban és Szudánban. A rendkívül összetett vírus képes ellopni fontos információkat a számítógépekről és az azok által felügyelt rendszerekről, el tudja érni az archivált dokumentumokat és hangfelvételek készítésére is alkalmas - közölte a Kaspersky Lab, hozzátéve, hogy a Flame "húszszor hatékonyabb vírus, mint a Stuxnet". A Symantec elemzői ezen túlmenően azt állapították meg a támadásokkal kapcsolatban, hogy azok "nagymértékben célzottak voltak".

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Baleset bénítja az M0-ás déli szakaszát
Kamion és kisbusz ütközött kedd reggel az M0-s autóút halásztelki lehajtójánál.
Kecskemét és Kiskunfélegyháza között
Felborult egy kamion, teljes útzár az M5-ösön
Baleset
Villamosmegállóban sodort el egy autós két embert
Durva baleset
Villamosmegállóban tarolt egy autó a Határ útnál
Karbantartás
Június utolsó két vasárnapján nem jár a 2-es metró
A kórházban
Belehalt sérüléseibe a fának csapódó autó sofőrje
Árvíz
Ismét végig járható a 2-es főút

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:56 Baleset bénítja az M0-ás déli szakaszát
- 7:55 Képek - Barbra Streisand a nők jogait védi Izraelben
- 7:43 Képek - Bányászfeleség lesz Jennifer Lopez?
- 7:41 Szijjártó Péter Washingtonban tárgyal
- 7:32 A brazil parlament tetejét megszállták a tüntetők
- 7:29 Kirabolta a prostit: "nem érte meg a pénzét"
- 7:23 "A nép felébredt" - országszerte tüntettek Brazíliában
top fórum témák:
- Novák Előd a magyar igazságra ment: három pénzbírság a parlamenttől2013.06.17 22:44
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.17 22:08
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.17 21:49
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.17 18:12
- Szerdán megnyithatják a Margitsziget egy részét2013.06.17 15:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



