Win the Web
Átvette a díjat a verseny különdíjas csapata
A 24 órás programozói verseny "Northwind" nevű csapata ünnepélyes keretek között átvehette az Interware ZRt. által felajánlott különdíjat, mint a verseny leginnovatívabb diákcsapata.
2008.07.08 12:19A közelmúltban megrendezett versenyen a profi fejlesztők mellett számos diák is ringbe szállt, hogy megmutassa a „nagyoknak” tudását, és tehetségét. Az Interware, mint a verseny technikai hátteréül szolgáló, és a több, mint 4.000 szervernek otthont adó, Szerver Hotel üzemeltetője, nagy hangsúlyt fektet szolgáltatásainak folyamatos fejlesztésére, és a minőség színvonalának magas szinten tartására, ezért a versenyzők között is azokat a fiatal tehetségeket kereste, akik újszerű látásmóddal, és innovatív megoldásokkal oldották meg a kiadott feladatot.
Így esett a választása a "Northwind" nevet viselő diákcsapatra, amely a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki Karának Villamosmérnöki, illetve Műszaki Informatika szakának IV. éves hallgatóiból állt össze. A csapatot Kovács Tamás, Árvai Zoltán, Formanek Gábor alkották, kiegészülve egy grafikus segítségével, a szintén diák Fogarasy Tamás személyében.
Az Interware vezetése a Szerver Hotel bemutatásával egybekötve adta át a különdíjat. A csapat 1 évig használhat egy a Szerver Hotelben elhelyezett szervert, amely a jövőben segítséget nyújthat tanulmányaikhoz, akár saját vállalkozás beindításhoz is. Az ifjú versenyzők a jövőben főként ipari alkalmazásfejlesztéssel szeretnének foglalkozni, .NET alapon, és Microsoft technológiákkal.
„Nagyon szimpatikus volt, hogy rögtön új generációs .NET technológiákon lehetett fejleszteni (ASP.NET 3.5), továbbá az is motivált minket, hogy sok hasonló érdeklődésű fiatalt ismerhettünk meg, nagyszerű hangulatban. Ezzel a csapattal először indultunk ilyen jellegű versenyen és nagyon örülünk, hogy mi nyerhettük meg az Interware "Leginnovatívabb csapat" díját, jövőre is indulni fogunk!” – mondta Árvai Zoltán, a különdíjas „Northwind” csapat tagja.
„Örömmel vettünk részt a Microsoft Magyarországgal a verseny lebonyolításában. Vállalatunk régóta elkötelezte magát az informatikai oktatásban tanuló fiatal nemzedék segítése mellett. Ezúton is szeretnék gratulálni a „Northwind” csapat tagjainak, és persze minden résztvevőnek, akik a verseny 24 órája alatt bizonyították tehetségüket, tudásukat, és nem utolsó sorban kitartásukat, ami méltóvá tette őket az Interware és a szakma elismerésére. Bízunk benne, hogy a különdíjas csapat és az Interware között kialakult jó kapcsolat a jövőben akár szorosabbá is válhat szakmai téren, és a felajánlott szolgáltatás csomagnak jó hasznát veszik majd.” - mondta Sátor Csaba, az Interware vezérigazgató-helyettese.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
- 19:41 Parakenu-vb - Magyar bronz Poznanban
- 19:35 Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya
- 19:29 18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
- 19:23 Tűri vagy tiltja Románia Nyirő József újratemetését ?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 20:42
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



