Vírusvédelem
13 millió vírus elleni védelem
Nem hivatalos adatok szerint úgy tűnik, a Panda nyújt védelmet a legtöbb vírus ellen; a meglehetősen terjedelmes, mintegy 13 milliós listán szereplő nevekből Magyarország minden lakójára jutna több, mint egy.
2008.07.17 12:21– Az utóbbi hihetetlen mértékben felpörgött a vírusok azonosítása – mondta el Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. – Az iparág majd’ minden szereplője publikál adatokat: a Sophos 4,6 milliós, a McAfee majd’ 10 milliós, az F-Secure 900 ezres, a Symantec pedig 1,1 milliós listát készített. A PandaLabs legutóbbi jelentése szerint a Panda víruslistája 13 225 535 vírust képes felismerni.
Ebbe természetesen beletartoznak a vírusok különböző variánsai is, de ez akkor is ijesztő adat: azt jelenti, hogy hazánkban minden egyes emberre 1,3 vírus jut. Ha reálisabban nézzük, és kétmillió internetezővel számolunk, az fejenként hat vírus, ami azért több mint ijesztő. A Panda Security szakemberei eddig is „lajstromba” vettek minden egyes vírust, amelyet a szoftverek elemeztek; a cég azonban folyamatosan fejleszti új, viselkedésalapú algoritmusát is, amely a még ismeretlen vírusokat is „kiszúrja”, így nem szükséges a listával összevetni a mintákat.
– A paradigmaváltásban látjuk a jövőt – tette hozzá Sándor Zsolt. – Megnyugtató a tudat, hogy a Panda szoftverek 13 millió vírus ellen nyújtanak védelmet, de ez messze nem ok arra, hogy hátradőljünk. A vírusok olyan ütemben fejlődnek, hogy még ezek mellett is szükség lesz olyan keresési módszerekre, amelyekkel a még új, „friss” vírusok is felfedhetők mindenféle késedelem nélkül.
A Panda új, hónapok óta a felhasználók rendelkezésére álló „Collective Innetlligence” technológia egy szerverhálózat, amely automatikus online fenyegetés-menedzsmentet tesz lehetővé, egy 4 milliós hálózat támogatásával, mintegy 100 millió programot analizálva. A Panda Security – egy lépéssel a konkurencia előtt – olyan technológiát fejlesztett ki, mely lehetővé teszi, hogy gyorsabban és hatékonyabb védelmet nyújtson.
A többi vírusirtó cég – elismerve a Panda úttörő szerepét – nemrég jelentette be hasonló „in-the-cloud” online technológia fejlesztését.

Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
A legújabb lakberendezési trendek, időtálló ötletek, divatos bútorok, elképesztő technikai megoldások és trükkök, minőségi burkoló anyagok, kényelmet és harmóniát teremtő praktikák nyolcezer négyzetméteren.
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Az afroamerikai közösséget népszerűsíti a sztár
Fekete csatornával villantana Magic Johnson
Hogy készül a kaviáros citromfűdip?
Cikornyás név alatt ízletes csemege

Kohéziós pénzek: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Olli Rehn megerősítette, hogy "egy-két napja" ő maga és Barroso levelet kapott, ezek nem tartalmaztak olyan "konkrét" közlést, ami érdemben megváltoztatta volna az uniós testület következtetéseit.
Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele
Sokadik fizetési kötelezettség
Szociális hozzájárulási adó - hogyan?
Van kereslet
A panellakásokat lehet leggyorsabban eladni
Más megoldás nincs
Matolcsy: a forint erősödésével csökkenhetnek az üzemanyagárak
Öt fokozattal
Meredeken leminősítette Görögországot a Fitch

3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
Nem kell hozzá viagra, hogy a szex "egész estés" műsor legyen - mielőtt bármilyen gyógyszertári megoldáshoz folyamodnánk, próbáljunk ki három technikát.
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
Sokan csak képzelik, hogy a gluténmentesség segít
Gyanúsan sok a gluténérzékeny ember!
Kétszer akkora az italozás esélye, ha...
Pia után nyúl a tini, ha a filmben is ezt nézi?
Napi horoszkóp - 2012. február 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Kína rácuppant az amerikai filmekre?
Kína megemelné az országban bemutatható amerikai filmek kvótáját. A hollywoodi stúdiók remélik, a több mozifilm segít a kalózkodás csökkentésében.
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette
Elárverezik az utolsó, magánkézen lévő példányt
Kalapács alatt Munch Sikolya
Otthonról élvezhetik az érdeklődők
Hatalmas felbontásban az interneten a Nemzeti Galéria festményei

A Lotus kivonult a tesztelésről
Karosszériaproblémák miatt kivonult a Lotus csapat a Barcelonában zajló Forma-1-es tesztelésről.
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában
Idegenvezetői Világnap lesz
Vasárnap pihentetik a városligeti buszparkolót
Teljes az útzár a 62-es főúton
Kamionnal ütközött a munkásokkal teli busz
Elmaradt az elsőbbségadás
Autó csapódott egy BKV-buszba: három sérült

Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
A kéz a legkifejezőbb eszköz - vallja Rippel Feri, nem véletlen, hogy gyakran ad elő nyolc hónapos kisfiának árnyjátékot. A kis Herkulest annyira lenyűgözi a bemutató, hogy néma csöndben és nagy szemekkel figyel mindig.
Nem mehettek a mentők a méteres vízbe
Hagyták meghalni a férfit, mert tiltotta a szabályzat a mentést
Sztárok vallanak Jack bácsiról
Hajdu Steve diplomát szerzett whiskey-ivásból
25 lakót kellett kimenekíteni
16 házban ömlött a gáz Pécsett
Maradandó sérüléseket szenvedett
Trágyázás közben marcangolták össze az idős férfit a kutyák
A tűzoltók találták meg a testet
Lakásában égett halálra az idős asszony
Nyomozást indítottak
A kollégiumban drogoztak - lebukott a két diák
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:07 Külföldi segítséget kért Montenegró a hó miatt
- 19:05 Diósdi maffiaper: hosszabb lesz a tervezettnél a fellebbviteli tárgyalás
- 19:01 A szerb elnök nem derűlátó az EU-tagjelölti státust illetően
- 18:59 Ukrajna megcsapolta az export gázvezetéket?
- 18:58 Lájkolják Rogán új árfolyamgát-módosításait
- 18:55 3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
- 18:46 Petíciót vittek a Városházára a BKV-szakszervezetek
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ha lesz IMF/EU-megállapodás, nem kell tartani a befagyasztásától2012.02.22 19:04
- Elképesztő dolgok - nem szakad le az ég?2012.02.22 18:28
- Kedvenc zenéink2012.02.22 18:17
- Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP2012.02.22 17:27
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.22 17:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



