Komoly újítás a Fujitsutól

Noteszgép két kijelzővel

A Fujitsu olyan laptopot jelentett be, melyen a szokásos kijelző mellett, egy kisebb képernyő is helyet kapott, melyet érintéssel irányíthatunk.

2008.11.05 08:11koac, ma.hu

Mindig nagy küzdelem folyik a különböző hardvergyártók között, hogy egy-egy újítást ki vezessen be először a piacra. A legutóbbi versenyt mindenképpen a Fujitsu nyerte, ugyanis ők jelentették be először a világon, hogy olyan noteszgépet dobnak piacra, melynek két kijelzője van.

A LifeBook család új tagja az N7010-et nevet kapta, s mint ahogy említettük a normál 16 hüvelykes kijelzője mellé egy kisebb, 4 hüvelykes érintőképernyőt is kapott, mely a billentyűzet felett helyezkedik el. Ez a második képernyő lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy médialejátszást irányítsanak, vagy egy új alkalmazást indítsanak el anélkül, hogy a fő képernyőt használni kelljen. A beépített alkalmazásoknak köszönhetően van itt Windows Quick Launch támogatás, de a Windows Media Playert is lehet kezelni a kicsiny kijelző segítségével. Persze ezek mellett a felhasználó gyakorlatilag bármilyen más programot is futtathat itt, mintha ez egy hagyományos második monitor lenne.

Az újító funkcióját leszámítva az N7010 egy középkategóriás noteszgépnek nevezhető, mely elsősorban a médialejátszásra fókuszál. A készülékben helyet kapott egy Blu-ray kombó meghajtó, melynek segítségével a filmeket natív 16:9 képméretaránnyal nézhetjük a 1366x768 felbontású képernyőn. Találni még a gépben egy Mobility Radeon HD 3470-est valamint egy HDMI kimenetet is. Processzorként 2.26 gigahertzes Core 2 Duóval szerelték a gépet, memóriából 4 gigányi jutott az N7010-esnek, míg a tárolókapacitásról egy 320 gigás merevlemez gondoskodik.

A készülék jövő héttől lesz megvásárolható az Egyesült Államokban, 1499 dollárért.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A szülés, születés módjai
2012. máj. 17. 18:37

Gyermekbetegségek: Mikor forduljunk orvoshoz?
2012. máj. 17. 17:12

Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
2012. máj. 17. 16:12

A szájnyálkahártya betegségei
2012. máj. 17. 15:13

Infarktus elhanyagolt érszűkület miatt?
2012. máj. 17. 13:37

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.