hirdetés

A Kazaa nevű programmal töltögetett

Közel 400 millió forintos bírság 24 dal illegális letöltéséért

Egy amerikai bíróság 1,92 millió dollár (386 millió forint ) bírságra ítélt egy 32 éves nőt, aki a vád szerint mindössze 24 dal letöltésével rendkívül nagy kárt okozott a lemezkiadóknak.

2009.06.19 13:42MTI
hirdetés

A Minnesota államban élő, négy gyermekét egyedül nevelő Jammie Thomas-Rassetet azért vonták felelősségre, mert a Kazaa nevű fájlcserélő programmal zeneszámokat töltött le és osztott meg másokkal. Az esküdtszék 5 óra alatt hozta meg a rendkívül súlyosnak számító ítéletet, amely szerint a nőnek zeneszámonként 80 ezer dollár (16 millió forint) kártérítést kell fizetnie az érintett hat lemezkiadónak.

Thomas-Rassetet nem először ítélték el illegális zeneletöltés miatt, a 2007 októberében kiszabott 220 ezer dolláros büntetést végül a tárgyalást felügyelő bíró semmisítette meg, mert azt aránytalannak és túlzottnak tartotta. Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) több ezer felhasználó ellen nyújtott be keresetet illegális zeneletöltésért, illetve a jogvédett tartalmak továbbadásáért.

A peres eljárás mellőzését választóknak általában 3-5000 dollár körüli kártérítést kellett fizetniük. A most elítélt nő egyike azoknak, akik az egyezséget nem fogadták el, és inkább bíróság elé vitték az ügyet. A lemezipari szövetség tavaly decemberben jelentette be, hogy az illegális zeneletöltők helyett a jogsértést lehetővé tevő szolgáltatókat célozza meg, és ez jelentős stratégiai lépés attól a szervezettől, amely online zenei kalózkodásért 2003 óta több mint 35 ezer embert perelt be.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Matematikusok, gének, rejtélyek Czeizel Endre szemével - 1. rész
2012. febr. 8. 09:37

Nem néz rám a babám - Az orvos válaszol
2012. febr. 8. 07:38

A szívnagyobbodás
2012. febr. 8. 05:21

Vastagbélrák elleni hónap - 2012. március
2012. febr. 8. 02:51

BodyArt: Milyen mozgásforma?
2012. febr. 7. 23:23

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.