Rendszerhiba, szoftver- vagy hardverprobléma
Egyre több pénzbe kerülnek az informatikai leállások
Miközben az informatikai rendszerek leállását követő helyreállításra szánt idő egyre csökken, a javításra fordított összegek, a magyar cégek 75 százaléka szerint folyamatosan nőnek a következő években, szemben a nemzetközi véleménnyel, miszerint az informatikai szakembereknek világszerte ugyanannyiból vagy kevesebből kell többet kihozniuk.
2009.07.09 08:29MTIA biztonsági megoldásokat nyújtó, adatvédelmi szoftvereket gyártó amerikai Symantec szerdán, sajtótájékoztatón ismertetett felmérése szerint az alapvető működés helyreállításához 2009-ben átlagosan három óra kell, és négy a teljes körű működés ismételt eléréséhez. Tavaly a válaszadóknak csak három százaléka jelezte, hogy az alapvető működést 12 órán belül el tudja érni, míg 31 százalékuknak ehhez akár egy nap is kellett. Az informatikai katasztrófák helyreállítása világszerte átlagosan 288 ezer dollárba kerül, de Észak-Amerikában ez akár 900 ezer dollár is lehet.
A tanulmány szerint egy 5 ezer főt foglalkoztató közép-európai cégnél egy átlagosan négy órás leállás és helyreállítás 295 ezer dollár kiadással jár. Pulai András, a Symantec vezető rendszermérnöke elmondta, a katasztrófa utáni helyreállításhoz szükséges átlagos éves pénzösszeg - így a mentés, a helyreállítás, az archiválás, a tartalék szerverek, a többszörözés, a szalagok, a szolgáltatások, a katasztrófa utáni helyreállítási tervek kialakításának költsége, valamint a nem helyszíni költség - a válaszadók egy része szerint 2009-ben tovább nő, míg több mint felük szerint a pénzkeret változatlan marad 2010-ben.
A magyarok többsége szerint ez az összeg ugyan nőni fog, de még így is komoly erőpróba lesz az informatikai vezetés számára a hardver-, szoftver- és személyi forrásaik jobb kihasználása. A júniusban lefolytatott felmérés során több mint 1.650 informatikai vezetőt - köztük ötven magyart - kérdeztek meg 24 ország nagy szervezeteinél az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában, a Közel-Keleten, az ázsiai és csendes-óceáni régióban, valamint Dél-Amerikában arról, hogy az informatikai katasztrófa utáni helyreállítás milyen problémákkal jár.
Magyarországon a megkérdezett cégek 70 százaléka szembesült már a helyreállítás feladatával. A megkérdezett magyar cégek 94 százalékánál okozott gondot rendszerhiba, szoftver- vagy hardverprobléma, s ezzel Magyarország a listavezető. A második és harmadik helyen Japán és Dél-Afrika áll 88 százalékkal, míg Nigériában 66 százalék, a listát záró Mexikóban pedig 64 százalék ez az arány. A tanulmány szerint minden negyedik helyreállítási próba sikertelen világszerte.
Magyarországon a tesztek 42 százalékában nem sikerül elérni a kitűzött célt a tervezett időn belül, Spanyolországban és Franciaországban ez a szám 40 százalék, míg a megkérdezett mexikói szakemberek közül tízből csupán egynek jelent gondot az időkorlát. A kutatás szerint Magyarországon 3,5 óra, Ausztráliában és Brazíliában 2, Malajziában 10 óra szerepel a helyreállítási tervben a legfontosabb applikációkra, azaz ennyi idő alatt tervezik a hibák kiküszöbölését.
A tanulmányból kitűnik: az idén a válaszadók 35 százaléka jelezte, hogy katasztrófa utáni helyreállítási tervüket évente vagy annál ritkábban próbálják ki, ami 12 százalékos javulás az előző évhez képest. A próbák elhagyásának okául világszerte a válaszadók 48 százaléka, Magyarországon 38 százaléka nyilatkozta azt, hogy nem érnek rá erre az emberek. A költségekre 44, illetve 32 százalékuk hivatkozott.
További gondot jelent, hogy a katasztrófa utáni helyreállítás kipróbálása a tavalyinál nagyobb mértékben érinti a cégek ügyfeleit és nyereségüket. A válaszadók negyven százaléka szerint a katasztrófa utáni helyreállítás kipróbálása hatással van a szervezet ügyfeleire, és közel harmaduk jelezte, hogy az ilyen próba kihat a szervezet értékesítésére és nyereségére. Pulai András a tanulmányt idézve azt ajánlja, hogy a szervezetek olyan módszereket alkalmazzanak a katasztrófa utáni helyreállítás kipróbálására, amelyeket gyakrabban, és az üzleti folyamatok megzavarása nélkül végre lehet hajtani.
A Symantec úgy véli, hogy javarészt az embereken és a folyamatokon múlik a próbák sikertelensége, emiatt szükségesnek látszik a nagyobb mértékű automatizálás.

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



