A digitális kor mára megtörte
30 éves a Walkman
A Sony 30 évvel ezelőtt dobta piacra hordozható eszközét, amely forradalmat indított el a zenehallgatás terén, azonban a digitális kor mára megtörte a Walkman hajdani dicsfényét.
2009.07.12 18:46ictpressA hordozható kazetta-lejátszó 1979 július 1-én jelent meg, és a japán céget a szórakoztatóelektronikai ipar meghatározó szereplőjévé tette. Az első két hónapban még csak 30 ezer példányt adtak el, de az 10 évben már 50 milliót. 30 évvel később a Sonynak már az Apple-el kell megküzdenie, amely döbbenetes sikerre tett szert az iPod segítségével.
A japán elektronikai óriás társalapítója, Masaru Ibuka egy tengerentúli utazás során találta ki az eszközt, amikor zenehallgatásra egy kazettás hangrögzítőt használt, ami túl nehéz volt, és nem is lehetett úgy tekinteni rá, mint egy hordozható készülékre.
Eleinte a Walkmant nem fogadta jól a piac, nem számítottak arra, hogy rögzítési funkció nélkül sikeres lehet egy ilyen termék. Ez a vélemény hamar megváltozott, és több mint 385 millió Walkmant eladott a Sony, beleértve a mai flash memóriával működő modelleket is.
A készüléket Amerikában eredetileg Soundabout néven akarták megjelentetni, Angliában pedig a Stowaway-t kapta volna, de addigra már minden gyerek Walkmanért könyörgött a szüleinek, ezért a cég maradt a hazai piacon bevált névnél. 1986-ban az Oxford Angol Szótárba is bekerült.

Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát
Paul McCartney, Elton John, Shirley Bassey és Ed Sheeran is fellép a királynő gyémántjubileumi koncertjén júniusban.
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Mivel lehet megetetni a sztárokat?
Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
Hatgyerekes anyaként is megmaradt vadócnak
Brad Pitt: "Angelina valójában még mindig rossz kislány"
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek

Drágul a nyersolaj
Emelkedett a nyersolaj ára kedden este, Londonban egy dollárt meghaladó mértékben, New Yorkban már közel két dollárral nőtt.
"A legmodernebb lesz a maga nemében"
Orosz atomerőmű épül Örményországban
Nagyobb hangsúly a forrásokon
Hét bő esztendő vár a kkv-kra?
Egyenként harcolhatnak a pórul járt utasok
Malév - Csőd esetén nincs külön szabály az utasjogokra
Újraindul az export
Mehet a magyar marha Törökországba
Sok családnál szűnt meg a kiszolgáltatottság
Mintegy százhatvanezren végtörleszthetnek fix árfolyamon
Óvintézkedéseket tesznek a hideg miatt
Ha kell, jégtörőt is bevetnek a paksi atomerőműnél
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
A szex csodálatos dolog, az első alkalmak az új partnerrel pedig mindig nagyon izgalmasak - bizonyos dolgokat azonban talán nem kellene elsőre kipróbálni, mert a nő gyorsan menekülőre foghatja a dolgot.
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez
Milyen ajándék és milyen elvárás?
Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
A szocialista többségű fővárosi közgyűlés, több baloldali képviselő tiltakozása ellenére úgy döntött: teret neveznek el Párizsban Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz íróról.
Film a gyógyíthatatlan daganatos betegekről
Élet a halál előtt
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy

Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Jó ideig tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni.
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút

18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Egy percig se legyenek kétségeik: Samantha Saintnek csak a neve szent, valójában igazi belevaló, dögös vadmacska, aki nemcsak természetes adottságaival repít a gyönyörök végtelen mezőjére!
Tragédia Halásztelken
Agyonlőtte magát egy gyermek
Jótanácsokkal látta el áldozatát az erőszaktevő
Durva: Megerőszakolta, aztán a facebookon ismerősnek jelölte
Munkacsoportot alakult a visszaszorításukra
Egyre több a vaddisznó a XII. kerületben
Balesetet szenvedett egy rakodógép kezelője
Halál a Mátrai Erőműben
Szinte teljesen fedetlen keblekkel állt oltár elé
Durva: Csak a mellbimbóját takarta a menyasszonyi ruha!
A fotelban ült, kihűlt
Saját anyja bukkant a férfi holttestére
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 Szaporodnak a környezeti balesetek Kínában
- 22:30 Állati: ősi szerelmes dalt rekonstruáltak
- 21:31 Prágáé a prágai ezüstkincs
- 20:29 Magyar fiatalok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között
- 19:59 Stadionkatasztrófa Egyiptomban - A FIFA pénzzel segíti a hozzátartozókat
- 19:53 Drágul a nyersolaj
Otthon CentrumTerületi képviselő
Center Kft.Raktárvezető
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.08 01:57
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.08 01:53
- Kommunista panamák!2012.02.08 01:52
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.08 01:50
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 01:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



