Hogyan és mit fognak tanulni a diákok?
Jelen a digitális jövő - Bemutatkozik a Jövő Iskolája
Február 12-én Szolnokon startolt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló, - az uniós oktatásfejlesztési lehetőségeket bemutató programsorozat. Folyamatosan változó helyszíneken, egy-egy iskolában, délután két órától várják az érdeklődő pedagógusokat, diákokat, szülőket.
2008.02.13 09:45ma.huMindenki jól ismeri a közelmúlt oktatását, azonban azt talán kevesebben tudják elképzelni, hogy milyen lesz a jövő. Ehhez kíván segítséget nyújtani a Jövő Iskolája körút, ahol minden érintett és érdeklődő – pedagógus, diák, szülő, intézményfenntartó – hasznos információkat és „kézzelfogható” tapasztalatokat szerezhet a már megvalósult és a küszöbön álló változásokról.
Az információs és kommunikációs technológiák használata nélkül ma már elképzelhetetlen az egyéni boldogulás és bekapcsolódás a társadalmi életbe. Ezért az ehhez szükséges alapvető képességek elsajátítását is biztosítani kell minden tanuló számára. E technológiák iskolai elterjedése, ezeknek a tanulási és tanítási környezetbe történő szerves beépítése egyben a pedagógiai módszertan gazdagításának is eszköze.
A fejlesztések egyik alapvető célja a minőségi oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférés. Ezt segíti elő a kompetenciaalapú oktatás elterjesztése, a közoktatási rendszer hatékonyságának javítása, újszerű megoldások bevezetése, valamint a közoktatási intézmények regionális szintű együttműködése is, amelyekre uniós forrásokból pályázati lehetőségek nyújthatnak támogatást. Mindez hozzájárulhat a halmozottan hátrányos helyzetű és a roma tanulók szegregációjának csökkentéséhez is.
Természetesen ezzel párhuzamosan, az egyenlő esélyek megteremtéséhez a közoktatási infrastruktúra fejlesztésére is sor kerül. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében iskolafenntartók pályázhatnak korszerű közoktatási intézmények kialakítására. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és a már említett tartalmi, módszertani programoknak szervesen össze kell kapcsolódniuk. A fejlesztések keretében formálódó Jövő Iskoláját a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezésében –induló programsorozaton mutatják be.
A Jövő Iskolája körút a tervek szerint az idei tanév végére minden megyei jogú városban megjelenik (az első hét állomás között szerepel Szolnok, Miskolc, Székesfehérvár, Eger, Szombathely Hódmezővásárhely és Békéscsaba), hogy aztán szeptembertől minél több kistérségbe is eljuthasson.
A rendezvényekre előreláthatóan minden hét keddi és csütörtöki napján kerül sor, alkalmanként más és más városban. Az eseményen szakmai előadások hangzanak el a hazai közoktatás helyzetéről, a Jövő Iskolája programról, digitális tudásbázisról, iskolai informatikai fejlesztési lehetőségekről. Ezt követően különböző mintaórákon vehetnek részt az érdeklődők.
A bemutató órákon – a jelen lévő jövő jegyében – a digitális szemléltető és az interaktív oktatási eszközöket is bevetik a demonstrátorok. A kapcsolódó kiállításon olyan digitális taneszközöket, tananyagokat mutatnak be, amelyek hamarosan a pedagógusok mindennapi társai lesznek, így érdemes lesz őket személyesen is kipróbálni, összehasonlítani.
A Jövő Iskolája körút további helyszínei és időpontjai:
Február 14., Miskolc, Ferenczi Sándor Szakközépiskola, Szigethy Mihály u.8.
Február 19., Székesfehérvár, Tóparti Gimnázium, Fürdősor u. 5.
Február 21., Eger, Hunyadi Mátyás Ált.Iskola, Fadrusz János út 1/a. Február 26., Szombathely, OLADI Ált. Művelődési Központ, Simon István utca 4.
Február 28., Hódmezővásárhely, Önkormányzat, Kossuth tér 1.
Március 18., Békéscsaba, Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola, Irányi utca 3-5.

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



