Édes az Alma
Apple termékoffenzíva Magyarországon
Megérkeztek hazánkba az Apple legújabb MacBook, iMac, Mac mini és Magic Mouse modelljei.
2009.11.02 17:04ictpressA MacBook számítógép mostantól üveg Multi-Touch trackpaddel és új Unibody polikarbonát burkolattal kerül forgalomba, mely egy csúszásmentes alsó felületet is tartalmaz. A mindössze 2,1 kilogramm tömegű notebook fényes, LED-háttérvilágítású kijelzővel rendelkezik. Az új MacBook-ban 2,26 GHz órajelű Intel Core 2 Duo processzor, 2 GB RAM, egy 250 GB kapacitású merevlemez és egy Nvidia GeForce 9400M beépített grafikus vezérlő dolgozik.
Az Apple beépített akkumulátora egy töltéssel akár hét órán át működteti vezeték nélkül a notebookot, és élettartama 1000 újratöltést tesz lehetővé. Ez körülbelül négyszerese a hordozható számítógépekben használt hagyományos akkumulátorok élettartamának, így kevesebb elhasznált akkumulátor és hulladék képződik. Az új MacBook modell 267500 forintos javasolt végfelhasználói áron érhető el itthon. Az Apple teljesen megújult iMac termékcsaládja fényes, 16:9 képarányú LED-háttérvilágítású, 21,5 és 27 colos szélesvásznú üveg kijelzővel vásárolható meg.
Az új modellek legalább 3,06 GHz-es órajelű Intel Core 2 Duo processzora az eddigi leggyorsabb, melynek teljesítményét a Core i5 és i7 négymagos processzorokkal akár meg is lehet duplázni. Az új 21,5 colos iMac nagyfelbontású, 1920x1080 képpontos kijelzővel rendelkezik. A 27 colos modell kijelzője pedig 2560x1440 képpontos, mely 60 százalékkal több képpontot tartalmaz a korábbi 24 colos típusnál. Mind a 21,5, mind a 27 colos kijelző IPS technológiát használ az egységes színmegjelenítés érdekében.
Az iMac fejlett grafikus képességeit a 21,5 hüvelykes típusban az integrált Nvidia GeForce 9400M, vagy a különálló ATI Radeon HD 4670, a 27 colos modellben pedig a különálló ATI Radeon HD 4670 vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus lapka biztosítja. Az új iMac termékcsalád 4 GB 1066 MHz-es DDR3 memóriával rendelkezik, amely a négy SO-DIMM helyen akár 16 GB-ig bővíthető.
Az iMac beépített AirPort Extreme 802.11n Wi-Fi hálózati funkciókkal, Bluetooth 2.1+EDR és Gigabit Ethernet csatlakozással, összesen négy USB 2.0 és egy FireWire 800 csatlakozóval, valamint egy új beépített SD-kártyaolvasóval is rendelkezik. Az új iMac modell 327000 forintos javasolt végfelhasználói áron vásárolható meg. Az iMac modellek alapfelszereltségként tartalmazzák a vezeték nélküli billentyűzetet és az új vezeték nélküli Magic Mouse egeret, amely az Apple Multi-Touch technológiáját alkalmazza.
Az egér nem használ mechanikus gombokat, görgőt vagy golyót, ehelyett egyetlen, illesztés nélküli felület alkotja a felső részét. A felhasználók természetes kézmozdulatokkal görgethetik a hosszú dokumentumokat és a nagyméretű fotókat, illetve lendületes mozdulatokkal előre- vagy hátraléphetnek webhelyek és fényképek között. A Magic Mouse egy- vagy kétgombos működésre, illetve jobb- és balkezes használatra is beállítható a felhasználói igények szerint.
A vezeték nélküli billentyűzet és a Magic Mouse problémamentesen működik együtt az iMac beépített Bluetooth funkciójával, és tiszta, kábelmentes asztalfelületet biztosít. Az új Magic Mouse egér önálló tartozékként is megvásárolható 23300 forintos javasolt végfelhasználói áron.
A Mac mini szintén megújult. Mostantól gyorsabb, nagyobb tárhelyet kínál, és alapkiépítésben az eddigi memória dupláját tartalmazza. A bruttó 163400 forintért megvásárolható, belépő szintű Mac mini számítógépekben gyorsabb, 2,26 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor és 2 GB DDR3 1066 MHz-es memória, ezenkívül 160 GB-os merevlemez, öt USB 2.0 és egy FireWire 800 csatlakozó, integrált Nvidia GeForce 9400M grafikus kártya és SuperDrive meghajtó működik.
A bruttó 222900 forintba kerülő Mac mini 2,53 GHz-es Intel Core 2 Duo processzort, 4 GB memóriát és egy nagyobb, 320 GB kapacitású merevlemezt tartalmaz. A Mac OS X Snow Leopard Server operációs rendszert futtató Mac mini modell, melynek két 500 GB-os merevlemeze összesen 1 TB-os tárhelyet biztosít, Magyarországon egyelőre nem érhető el.

Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát
Paul McCartney, Elton John, Shirley Bassey és Ed Sheeran is fellép a királynő gyémántjubileumi koncertjén júniusban.
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Mivel lehet megetetni a sztárokat?
Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
Hatgyerekes anyaként is megmaradt vadócnak
Brad Pitt: "Angelina valójában még mindig rossz kislány"
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek

Drágul a nyersolaj
Emelkedett a nyersolaj ára kedden este, Londonban egy dollárt meghaladó mértékben, New Yorkban már közel két dollárral nőtt.
"A legmodernebb lesz a maga nemében"
Orosz atomerőmű épül Örményországban
Nagyobb hangsúly a forrásokon
Hét bő esztendő vár a kkv-kra?
Egyenként harcolhatnak a pórul járt utasok
Malév - Csőd esetén nincs külön szabály az utasjogokra
Újraindul az export
Mehet a magyar marha Törökországba
Sok családnál szűnt meg a kiszolgáltatottság
Mintegy százhatvanezren végtörleszthetnek fix árfolyamon
Óvintézkedéseket tesznek a hideg miatt
Ha kell, jégtörőt is bevetnek a paksi atomerőműnél
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
A szex csodálatos dolog, az első alkalmak az új partnerrel pedig mindig nagyon izgalmasak - bizonyos dolgokat azonban talán nem kellene elsőre kipróbálni, mert a nő gyorsan menekülőre foghatja a dolgot.
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez
Milyen ajándék és milyen elvárás?
Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
A szocialista többségű fővárosi közgyűlés, több baloldali képviselő tiltakozása ellenére úgy döntött: teret neveznek el Párizsban Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz íróról.
Film a gyógyíthatatlan daganatos betegekről
Élet a halál előtt
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy

Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Jó ideig tartott a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt; az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni.
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút

18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Egy percig se legyenek kétségeik: Samantha Saintnek csak a neve szent, valójában igazi belevaló, dögös vadmacska, aki nemcsak természetes adottságaival repít a gyönyörök végtelen mezőjére!
Tragédia Halásztelken
Agyonlőtte magát egy gyermek
Jótanácsokkal látta el áldozatát az erőszaktevő
Durva: Megerőszakolta, aztán a facebookon ismerősnek jelölte
Munkacsoportot alakult a visszaszorításukra
Egyre több a vaddisznó a XII. kerületben
Balesetet szenvedett egy rakodógép kezelője
Halál a Mátrai Erőműben
Szinte teljesen fedetlen keblekkel állt oltár elé
Durva: Csak a mellbimbóját takarta a menyasszonyi ruha!
A fotelban ült, kihűlt
Saját anyja bukkant a férfi holttestére
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 Szaporodnak a környezeti balesetek Kínában
- 22:30 Állati: ősi szerelmes dalt rekonstruáltak
- 21:31 Prágáé a prágai ezüstkincs
- 20:29 Magyar fiatalok a YouTube Űrlaboratórium döntősei között
- 19:59 Stadionkatasztrófa Egyiptomban - A FIFA pénzzel segíti a hozzátartozókat
- 19:53 Drágul a nyersolaj
Hays HungaryTerületi képviselő
Center Kft.C/C++ Developer
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.08 01:57
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.08 01:53
- Kommunista panamák!2012.02.08 01:52
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.08 01:50
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 01:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



