Az iPod volt az egyik legmeghatározóbb
A nagyik is használnak "kütyüket" - Végéhez közeledik a digitális évtized
A túlharsogott Y2K-problémával, és a "dotcombuborék" kidurranásával kezdődött a Microsoft-alapító Bill Gates által csak "digitális évtizedként" emlegetett időszak, amelynek végéhez közeledve az innováció eddig nem látott irányokba fordult.
2010.01.04 15:00MTIAz ezredfordulóhoz közeledve a régebbi számítógépek okozta riadalom, hogy a 2000. évet az utolsó két nulla alapján ne 1900-ként értelmezzék az informatikai rendszerek, több mint 100 milliárd dollárjába került a kormányoknak, az üzleti szférának és a magánembereknek.
Az internet terjedésével az e-szektor részvényeinek irreálisan gyors növekedése 2001-ben fordult meg. A lufi kidurranását és az értékpapírok mélyrepülésétét kevés "dotcom" cég élte túl.
Az évtized a kütyük térhódításáról szólt. "Ma már a nagymamáknak és a technika gyűlölőinek is vannak digitális eszközei, amelyekkel - még ha nem is tudatosul bennük - a digitális világhoz csatlakoznak" - mondta John Abell, a Wired magazin New York-i szerkesztőségének vezetője.
A The New York Times rovatvezetője, David Pogue szerint az iPod digitális zenelejátszó 2001-es bemutatása volt az évtized egyik legmeghatározóbb fejlesztése, amely forradalmasította a zenehallgatást és a zene piaci megjelenését.
A teljesen digitális videokamerák megjelenése mellett a GPS, azaz a műholdas navigációs rendszerek használatával az autóvezetési szokások változtak meg.
Az érintőképernyős okostelefonokra, többek között az iPhone-ra tölthető ezernyi alkalmazás sem elhanyagolható Pogue rangsora szerint, aki hozzátette, hogy ezek az eszközök még csak két éve vannak a piacon.
Öt év múlva sokkal vékonyabbak, okosabbak lesznek és a sebességük növekedésével az akkumulátorok élettartama is hosszabb lehet - hangsúlyozta.
Elemzők szerint az évtized másik forradalmian új eszköze az Amazon 2007-ben bemutatott elektronikuskönyv-olvasója, a Kindle, amely a digitális könyvpiaci versenyt élénkítette meg.
Az internet robbanásszerű fejlődésével a Google internetes keresőmotor és hirdetési óriás "az élet középpontjába került", mert a levelezéstől kezdve az irodai alkalmazásokon át egészen a mobiltelefonokig szinte kikerülhetetlenné válik - magyarázta Abell.
A közösségi portálok és a közösségre épülő web 2.0-ás szolgáltatások megjelenésének pedig az a szépsége, hogy bárki, bármikor, különleges adottságok nélkül mondhatja el véleményét - hangsúlyozta Pogue.

Májusban jön Slash második szólólemeze
Egyelőre még nincs végleges címe a rocksztár hónapokon belül megjelenő második albumának, de azt tudni lehet, hogy a nagylemez köré egy turnét is szervez Slash. Az első lemeznek egyáltalán nem volt címe.
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Mivel lehet megetetni a sztárokat?
Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
Hatgyerekes anyaként is megmaradt vadócnak
Brad Pitt: "Angelina valójában még mindig rossz kislány"
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!

Izrael sztrájkol
Izraelben határozatlan ideig tartó országos sztrájk kezdődött szerdán: közintézmények, bankok maradtak zárva, nem nyitott ki az értéktőzsde, nem üzemelnek a légi- és tengeri kikötők sem, nincs vasúti közlekedés.
A cég 2.300 főt bocsát el
Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban
Közös tárolási stratégia lehet a válasz
Mi lesz a nukleáris hulladékkal?
Leépítenek a cégek
Tízhavi csúcson a munkanélküliség Svájcban
Kutanként 20-25 forintos különbség lehet
Csillapodtak az üzemanyagárak
Gyengült a dollár, olajexportról vitáznak Iránban
Drágul a nyersolaj
"A legmodernebb lesz a maga nemében"
Orosz atomerőmű épül Örményországban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
Könnyen kitalálható, milyen személyiség a férfi a leginkább kedvelt szexpóza alapján - kicsit ijesztő? Az. De engedni a kedvencből ettől még nem fognak a pasik.
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez
Milyen ajándék és milyen elvárás?
Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát

A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A progresszív metál nem kimondottan az a stílus, ami széles körben népszerű lenne a zenekedvelők körében, de a Dream Theater zenéjére senki sem lehet immunis!
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Film a gyógyíthatatlan daganatos betegekről
Élet a halál előtt
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert

Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Folyamatosan öregszik a magyar személyautó-állomány egy elemzés szerint.
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen

Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
VV Béciként ismeri a többség, a ValóVilág egykori táncoslábú játékosa azonban szeretné végleg maga mögött hagyni a kétbetűs vezetéknevet, helyette jobban szereti a Young G-t használni.
Gyalog indult dolgozni a tanyasi férfi
Eltévedt az téli éjszakában: a rendőrök mentették meg a haláltól
Csúsznak az utak, mérgez a szénmonoxid, öl a hideg
Huszonnégy óra: 2800 eset - Keményen dolgoznak a mentősök
Három nő tört rá a ház tulajdonosára
Többször megszúrták a füle alatt a férfit
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem tudták újraéleszteni
Meghalt egy fiatal lány a szénmonoxid miatt
Soha nem fizette volna vissza
Milliókat kért kölcsön a nő: örökbe
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:45 Tízezrek menekültek el Észak-Kenyából Etiópiába
- 10:38 Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
- 10:29 Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
- 10:29 Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban
- 10:24 Történeti tájjá minősült a tokaji borvidék
- 10:15 Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
- 10:13 Afrika Kupa - Kirúgták a szenegáli kapitányt
MSK Hungary Bt.C/C++ Developer
Hays HungaryRaktárvezető
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.08 10:39
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.08 10:17
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 10:17
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.08 10:09
- Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány2012.02.08 10:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



