Pozitívan állnak a jövőhöz
Tetovált, optimista és internethasználó az amerikai millenniumi generáció
Mintegy ötvenmillióan vannak, tetováltak, demokraták, szabad gondolkodásúak és internetes közösségi profillal bírnak az amerikai millenniumi generáció tagjai - derült ki egy új tanulmányból.
2010.02.24 19:15MTI A millenniumi nemzedéknek nevezett 18-29 éves korosztály tagjai magabiztosak, fontos számukra az önkifejezés, szabad gondolkodásúak, optimisták és nyitottak a változásra - írták az amerikai Pew Kutatóközpont szakemberei. Az ezredfordulós amerikai fiatalok etnikailag is sokszínűbbek az idősebb generációkhoz képest.
Kevésbé vallásosak, nem sokan szolgáltak közülük katonaként és jó úton haladnak afelé, hogy ők alkossák az Egyesült Államok történetének legképzettebb generációját.
"Annak ellenére, hogy a gazdasági válság megnehezítette munkahely- és karrier lehetőségeiket, mégis pozitívan állnak a jövőhöz" - olvasható a tanulmányban, amely külön foglalkozik az új technológiai vívmányok szerepével is, hiszen ez az első olyan generáció, amely úgy nőtt fel, hogy folyamatosan használja az internetet és a mobiltelefont.
A fiatalok 75 százalékának van profilja valamilyen internetes közösségi oldalon, míg az X generáció (30-45 éves korosztály) tagjai közül csak 50 százaléknak, a baby-boom nemzedékbe tartozók (46-64 évesek) közül pedig 30 százaléknak. A 65 év felettieknek csupán a 6 százaléka bír saját oldallal.
A fiatalok kétharmada még autóvezetés közben sem tudja letenni a telefonját, annak ellenére, hogy ez komoly közbiztonsági problémát jelent az egész országban. A 2008-as elnökválasztás idején a millenniumiak 66 százaléka szavazott Barack Obamára, és bár a demokraták iránti lelkesedésük még ma is nagyobb az idősebbekhez képest, mégis jócskán csökkent a két évvel ezelőttihez képest.
A magukat demokratának tartó fiatalok száma 2009 végére 54 százalékra csökkent, a republikánus nézeteket vallók száma pedig 31-ről 40 százalékra növekedett. A millenniumi fiatalok 28 százaléka tart otthont fegyvert, és nagyjából 50 százalékuk támogatja a melegek közötti házasságot (utóbbival a teljes népesség csupán a 38 százaléka ért egyet). Minden tíz fiatalból négynek biztosan van tetoválása. A fiatalok 31 százaléka nőtt fel egyszülős háztartásban. (Ez az arány a mostani 30-asoknál 25, az 50-eseknél pedig 16 százalék volt.)
Minden öt fiatalból egy él házasságban, vagyis feleannyian, mint a szüleik generációja az ő korukban. A közvélemény kutató cég az egyik januári felmérése mellett az elmúlt húsz évből származó adatait és a népszámlálási statisztikákat dolgozta fel a tanulmányban.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Az idős házaspárnak még sikerült az orvost riasztania, ám mire kiért hozzájuk, már nem tudott a házba bejutni. Két rendőr feszítette fel az ajtót, és mentette meg a bajbajutottakat.
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:31 Hókotrónak rohant, majd keresztbe állt a kamion az M7-esen
- 17:09 Képekkel! Robbanás a XIII. kerületben: leomlott a fél társasház
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
Work Force Kft.SMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



