
Telefonon kontrollálhatók a kocsik
Az autó akkumulátorának töltöttségi szintje is megtudható mobilról
Minden jel arra mutat, hogy az autókba szerelt intelligencia és a mobiltelefonok tudása a közeljövőben keresztezni fogja egymást.
2010.02.28 15:05, ma.hu
Az ezen a héten Las Vegas-ban megrendezett CES 2010 szórakoztató elektronikai kiállításon kivételesen egy autógyártó is képviselteti magát.
A Chevrolet az OnStar céggel karöltve ezen a rangos rendezvényen immár működés közben demonstrálja azokat a lehetőségeket, melyek egy mobiltelefon-autó kapcsolatban rejlenek.
A kiállítási stand központjában egy Chevrolet Volt típusú autó áll, melynek érdekessége, hogy egy megfelelő mobiltelefon révén számos információ lekérhető róla, ezenkívül pedig rengeteg funkciója akár közvetlenül a készülékről is elérhető.
A telefon kijelzőjén lekérdezhető például, hogy a speciális hibrid meghajtású autó akkumulátorai éppen milyen töltöttségi szinten vannak, ezenkívül pedig akár el is indítható a lemerült telepek töltése.
Lehetőség nyílik például arra, hogy bepötyögjük, hogy pontosan mikor szeretnénk útra kelni a járgánnyal, az intelligens töltő mechanizmus pedig addigra úgy tölti fel az akksikat, hogy a lehető legolcsóbb időszakban szívja le az energiát az elektromos hálózatból.
A telefonon néhány gombnyomással le lehet kérdezni a korábbi vezetési és fogyasztási statisztikákat, be lehet zárni az ajtókat, vagy akár a dudát is meg lehet szólaltatni - a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen.
Abban viszont egyelőre csak bízni lehet, hogy a rendszer megbízhatósága meg fogja ütni az elvárható szintet.
A Chevrolet idén év végén, vagy 2011 elején kezdi meg a Volt kereskedelmi forgalmazását, és addigra az ígéretek szerint a mobiltelefonos funkciók is elérhetők lesznek a különböző Android, Apple, illetve BlackBerry készülékeken.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Kólával működik a környezetbarát mobiltelefon
30 KW-os és konnektorról tölthető lesz a kis kocsi
A Suzuki hibrid járműveket értékesítene Észak-Amerikában 2011-től

Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Egy északnyugat-pakisztáni menekülttáborban tett látogatást Angelina Jolie, hogy felhívja rá a figyelmet, mekkora szüksége van az árvíz sújtotta országnak a nemzetközi segítségre.
Az igazi fahéjas kristálycukrral
Hogyan készül a Padlás musical kedvenc étele?
Nosztalgikus képek: Halált hordoz a táncos film?
Morbid: Rákos a Dirty Dancing női sztárja is
Mellrák miatt hullott ki a haja a roma énekesnőnek
Bangó Margit az evangéliumból merít erőt
Ha S.O.S segítség kell....
Duzzadt szem, pattanás a randi előtt? Így tüntesd el gyorsan!
A divathetet harangozták be bizarr módon
Képek: Repülő divat - magasban lógtak a londoni manökenek
Legjobb és legrosszabb fürdőrucik mustrája!
Képek - Van bőven gusztustalan: a nyár legemlékezetesebb sztárbikinijei!

A forint korrigálta veszteségeit délutánra
A forint kora délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit: az eurót 287,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben szerdán délután négy órakor, szemben a kedd délután négy órai 287,65 forinttal.
A kisboltok jelentősége csökken
A szupermarketek térnyerése várható a következő 10 évben
Tovább nőtt a munkanélküliség
Könnyebb az élet diplomával
Jaj a devizahiteleseknek
Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban
Meglépik a meglépést
Igazgatóság nélkül a Volánok
Elcsúszott a repcsitender - valaki zsebébe?
Gripen-ügy: az LMP nekiröpül

Anyagi rosszlétet jelent három gyermek vállalása?
Kétszer annyian vélik úgy Magyarországon, hogy rossz döntés három gyereket vállalni - a húsz évvel ez előtti számokhoz képest.
Mik az előnyei és hátrányai?
A zsírégetés tuti receptje a kardioedzés
Legyalogolhatjuk a gyilkost?
Séta a rák ellen
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Készítsük iinkább szívbarát zsíradék segítségével
Veszélyes a mikrós pattogatott kukorica
Hogyan szeresd jól a gyereked?
Vajon lehet rosszul szeretni a babát?
Fontos a rendszeres ellenőrzés
Mit kell tudnunk az anyajegyekről!

A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz
A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz szeptemberben: 1800-as járat címen utazó kiállítást szentelnek Erkel Ferencnek, Alma Mahler megidézésével a századforduló művészeti élete elevenedik meg és a 100 éve született Faludy György is szóhoz jut.
Rekord idő alatt váltak sztárrá
Pálinka-díjas a Magna Cum Laude
Plakátok, fotók segítségével mutatja be
Kiállítás a 90 éves szegedi Belvárosi moziról
Mark David Chapman kérelmét elutasították
Börtönben marad John Lennon gyilkosa
Október végén jelenik meg
Tom Waits 30 évének fotói könyvben
Mai Muzsika: Frenk - Nagyvárosi éjszakák
Magyarosan funkba fulladni ennél szebben nem is lehet
A Grazioso Kamarazenekar koncertjével zártak
Sikerrel zárta kapuit a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál

Rekordforgalom az Audinál
Rekordforgalmat bonyolított le augusztusban az Audi: több mint 80 ezer autó adtak el az év nyolcadik hónapjában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

Indiana Jones nem reklámozhatja a tehetségkutatót
Letiltotta az amerikai jogtulajdonos a tv2 tehetségkutatójának promóját. Az okot nem árulták el, a csatorna pedig inkább nem is firtatja.
Képekkel: Eva Mendes megőrült?
Elmegyógyintézetbe vonult a híres színésznő
Larissa Riquelme focirajongóknak meztelenkedik
Sistergős fotók: Lelátón vetkőzött pucérra a dúskeblű szépség!
Nem áll kamera elé, amíg nem elégedett
Kacifántos? - Eszenyi Enikő bárhogyan nem zsűrizik
Önkívületi állapotba került
Kokainmérgezést kapott egy férfi Pécse
Verte a gyerekeit, nem engedte őket sehová
Brutális: Megerőszakolta és gardróbban tartotta lányait az "ohiói Fritzl"
Sz_p_ss_l gyűjtött a számítógépre
Szörnyű: tízéves diákok 50 lejért orális szexet is bevállalnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:15 Matolcsy: Jövőre 3 százélek alatt lesz az államháztartási hiány
- 19:45 Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult
- 19:29 Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
- 19:15 Horvátország a legjobb szezont tudhatja maga mögött
- 19:00 Hogyan készül a Padlás musical kedvenc étele?
- 18:41 Rekordforgalom az Audinál
top fórum témák:
- Lázadás2010.09.08 23:35
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.08 23:35
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.08 23:32
- Itt tartunk2010.09.08 23:30
- A pofátlanságnak nincs határa?2010.09.08 23:29
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!



