
Érdemi hatása még nincs
Oda kattint, ahova akar: Magyarországon is elérhető a szabad böngészőválasztás
Magyarországon is felkínálja a Microsoft a Windows operációs rendszerein a szabad böngészőválasztást, ami Lerch Attila, a cég magyarországi üzletfejlesztési igazgatója szerint összesen mintegy 1 millió számítógépen jelenik meg folyamatosan, heti 5 százalékos arányban növekedve.
2010.03.15 08:49, MTI
A Microsoft az Európai Bizottság nyomására, a kiegyensúlyozottabb piaci verseny érdekében döntött Európában a rendszerfrissítésekkel érkező böngészőválasztó ablak megjelenítéséről, amelyen keresztül az Internet Explorerrel együtt összesen 12 különböző szoftver közül választhat a felhasználó.
Lerch Attila elmondta, mindez nemcsak konkurenciát jelent számukra, hanem lehetőséget is arra, hogy a felhasználókat meggyőzzék arról, térjenek át az Internet Explorer legújabb, 8-as változatára, ami az amerikai, független elemző cég, az NSS Labs szerint a világ legbiztonságosabb böngészője. Az igazgató szerint a magyarországi pc-k 30-40 százalékát érinti a választási lehetőség, mivel csak azoknak a gépén jelenik meg a lehetőség, akik Internet Explorert használnak, s a Windows automatikus frissítési szolgáltatását engedélyezték a gépükön. Az MTI érdeklődésére elmondta, érdemi hatása még nincs Magyarországon a választásnak, részben azért, mert heti 5 százalékkal nő azon gépek aránya, amelyek ilyen lehetőséget kapnak, részben pedig azért, mert már nem az Internet Explorer, hanem a Firefox a domináns böngésző a magyar piacon. Ettől függetlenül azonban bizonyosan verseny lesz a böngészők között, már csak azért is, mert a számítógép előtt ülők idejük 60 százalékát böngészéssel töltik, s a böngésző választása befolyásolja a keresőprogramok használatát is, ezen keresztül pedig azt, hogy a felhasználók milyen hirdetéseket látnak az interneten.
A frissítés megérkezésekor a képernyőn az öt jelenleg legelterjedtebb böngésző, az Internet Explorer 8, a Firefox, a Chrome, a Safari és az Opera közül lehet választani. Akinek azonban ez az öt nem elég, az további hét böngésző, például a Flock, a Maxthon vagy a Sleipnir közül is válogathat.
A fejlesztők szerint igazi áttörés akkor várható, ha mind a 200 millió európai Windows-alapú gép kijelzőjén megjelenik majd a böngészőválasztás. Lerch Attila elmondta: azok, akik meg vannak elégedve eddig használt böngészőjükkel, a jobb felső sarokban található jól ismert X-re kattintva bezárhatják az ablakot, s az többet nem fog felugrani nekik, ám ha mégis elő szeretnék hívni, az asztalon található ikon segítségével elindíthatják a programot.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Számítógépes bűnözők az Internet Explorer korábbi változataira hajtanak
Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
Palackozott szellemek kalapács alatt

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 19:56 Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.31 00:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 23:44
- A biblia2010.07.30 23:32
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.07.30 23:24
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





