Aarhus lett - maradhat?
Nevet változtat az internet miatt Dánia második legnagyobb városa
Elhagyja a kezdőbetűje feletti kis karikát, és a jövőben hivatalosan is Aarhusra változik Dánia második legnagyobb városának a neve, hogy könnyebb dolga legyen az internetezőknek - jelentette be hétfőn a polgármester.
2010.03.15 12:38MTINicolai Wammen a Jyllands Posten című újságnak erősítette meg, hogy a városi tanács többsége áldását adta a névváltoztatáshoz. Az A betű feletti karika alapvetően csak a skandináv nyelvekben használatos, kiejtésben az elnyújtott A-hangot közelíti az O felé.
Megérett az idő a változtatásra, praktikusabb az interneten, ami által a város nemzetközibbé válik - mondta Rahib Azad-Ahmad alpolgármester.
A főpolgármester rámutatott arra, hogy a várost már régebben is hívták Aarhusnak, de egy helyesírási reform részeként 1948-ban hivatlosan is áttértek a skandináv írásmódú változatra.
Dánia második legnépesebb települése 300 ezer lakost számlál. Közülük az első visszhangok alapján azonban nem mindenki van oda a névváltoztatásért.
"Mi, skandinávok büszkék vagyunk írásjeleinkre" - fogalmazott a lap egyik olvasója. Volt olyan is, aki a globalizáció jeleként értékelte a város nevének egyszerűsödését.

Májusban jön Slash második szólólemeze
Egyelőre még nincs végleges címe a rocksztár hónapokon belül megjelenő második albumának, de azt tudni lehet, hogy a nagylemez köré egy turnét is szervez Slash. Az első lemeznek egyáltalán nem volt címe.
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Mivel lehet megetetni a sztárokat?
Végre: Oscart az Oscar szakácsának!
Hatgyerekes anyaként is megmaradt vadócnak
Brad Pitt: "Angelina valójában még mindig rossz kislány"
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Közös tárolási stratégia lehet a válasz
Mi lesz a nukleáris hulladékkal?
Leépítenek a cégek
Tízhavi csúcson a munkanélküliség Svájcban
Kutanként 20-25 forintos különbség lehet
Csillapodtak az üzemanyagárak
Gyengült a dollár, olajexportról vitáznak Iránban
Drágul a nyersolaj
"A legmodernebb lesz a maga nemében"
Orosz atomerőmű épül Örményországban
Nagyobb hangsúly a forrásokon
Hét bő esztendő vár a kkv-kra?
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
Könnyen kitalálható, milyen személyiség a férfi a leginkább kedvelt szexpóza alapján - kicsit ijesztő? Az. De engedni a kedvencből ettől még nem fognak a pasik.
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez
Milyen ajándék és milyen elvárás?
Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát

A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A progresszív metál nem kimondottan az a stílus, ami széles körben népszerű lenne a zenekedvelők körében, de a Dream Theater zenéjére senki sem lehet immunis!
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Film a gyógyíthatatlan daganatos betegekről
Élet a halál előtt
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert

Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Folyamatosan öregszik a magyar személyautó-állomány egy elemzés szerint.
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen

Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
VV Béciként ismeri a többség, a ValóVilág egykori táncoslábú játékosa azonban szeretné végleg maga mögött hagyni a kétbetűs vezetéknevet, helyette jobban szereti a Young G-t használni.
Gyalog indult dolgozni a tanyasi férfi
Eltévedt az téli éjszakában: a rendőrök mentették meg a haláltól
Csúsznak az utak, mérgez a szénmonoxid, öl a hideg
Huszonnégy óra: 2800 eset - Keményen dolgoznak a mentősök
Három nő tört rá a ház tulajdonosára
Többször megszúrták a füle alatt a férfit
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem tudták újraéleszteni
Meghalt egy fiatal lány a szénmonoxid miatt
Soha nem fizette volna vissza
Milliókat kért kölcsön a nő: örökbe
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:45 Tízezrek menekültek el Észak-Kenyából Etiópiába
- 10:38 Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
- 10:29 Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
- 10:29 Komoly leépítések a komáromi Nokia gyárban
- 10:24 Történeti tájjá minősült a tokaji borvidék
- 10:15 Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
- 10:13 Afrika Kupa - Kirúgták a szenegáli kapitányt
MSK Hungary Bt.C/C++ Developer
Hays HungaryRaktárvezető
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.08 10:39
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.08 10:17
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 10:17
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.08 10:09
- Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány2012.02.08 10:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




