
A bajsza alatt mosolyog Guttenberg
Nem nagy üzlet az e-könyv a kiadóknak
Az e-könyv - azaz a digitalizált vagy más néven elektronikus könyv - térnyerésével logikusnak tűnhet, hogy a kiadók nagy összeget takarítanak meg, mivel nem kell kinyomtatniuk és terjeszteniük a papíralapú műveket.
2010.03.22 09:15, MTI
A kiadók többsége osztja is ezt a nézetet. Bizonyára nem véletlen, hogy az Apple céggel folytatott tárgyalásokon a hat legnagyobb kiadó közül öt már közölte: az új irodalmi és más jellegű könyvek iPad-ra való letöltésének árát 12,99 és 14,99 dollár közötti összegben határozza meg, ami jóval kevesebb, mint a keményborítású új könyvek átlag 26 dolláros ára. Ugyanakkor a könyvesek szerint a vevők eltúlozzák a várható megtakarításra vonatkozó becsléseket, és irreális várakozásokat fűznek az e-könyvek árának csökkenéséhez.
Igaz, az utóbbiaknál a nyomtatási költségekkel nem kell számolni, de vannak olyan tételek, amelyek megmaradnak: szerzői jog ezután is lesz, a marketingköltségektől sem lehet eltekinteni, és az önköltségben más kiadásokat is tekintetbe kell venni. Mindez felveti a kérdést: ténylegesen mennyivel kerül többe egy nyomtatott könyv a digitálisnál? A The New York Times több nagy könyvkiadó vezetőit interjúvolta meg erről a kérdésről, így alakította ki a fő költségek - mint hangsúlyozta: szükségszerűen leegyszerűsített - összetevőit. A tipikus keménykötésű könyv borítóján a kiadó feltünteti az általa ajánlott kiskereskedelmi árat. Ha ez 26 dollár, a kereskedő általában 13-at fizet a kiadónak, amely ebből mintegy 3,25 dollárt költ a könyv kinyomtatására, tárolására és szállítására, beleértve az el nem adott könyvek visszaszállítását is.
A borítóra és a könyv megtervezésére mintegy 80 centet fordít. A marketingköltség átlag 1 dollárt visz el, de a könyv jellegétől függően ez lehet több vagy kevesebb is.
Ezeknek a tételeknek a többsége a példányszám növekedésével egy kötetre számítva értelemszerűen zsugorodik. A szerzőnek általában a keménykötésű kötet árának 15 százaléka jut, ebben az esetben 3,90 dollár.
A sikeres bestsellerírók nem egyszer a várható bevétel ennél nagyobb részét kapják meg, ráadásul előre - elsőkönyves szerzők esetében is lehet ez a helyzet, ha a kiadó kockázatot vállal. (A kiadók általában úgy kalkulálnak, hogy a szerzőknek fizetett összegek aránya teljes ráfordításaikban a végső összesítésnél nagyobb lesz a tervezettnél, mivel nem minden könyv hoz be annyit, amennyi fedezi az írói előleget.)
A kiadónak végül 4,05 dollárja marad, ebből kell fizetnie a működési költségeket, az alkalmazottakat, a hivatali helyiségek bérletét és fenntartását - haszna pedig a mindezek után fennmaradó összeg.
Az e-könyv esetében az Apple-lel kötött megállapodás szerint a kiadó szabja meg a fogyasztói árat. A kiskereskedő ügynökként lép fel, aki minden eladásért a vételár 30 százalékát gyűjti be. Így a 12,99 dolláros e-könyvért a kiadó 9,09 dollárhoz jut.
Ebből 50 cent a digitalizálás, 78 cent a marketing költsége. A szerzők jogdíjáról heves vita folyik az irodalmi ügynökök és a kiadók vezetői között. A nagy kiadók közül egyesek a teljes jövedelem 25 százalékát fizetik, mások a fogyasztói árat veszik alapul: egy 12,99 dolláros e-könyv esetén a jogdíj 2,27 és 3,25 dollár között mozoghat. A kiadónak a fennmaradó 4,56-5,54 dollárból kell levonnia azokat a szerzői előlegeket, amelyek nem térültek meg, és ebből kell kifizetnie a működési költségeket. Első látásra az e-könyv jövedelmezőbbnek tűnik, de a kiadók rámutatnak, hogy a digitális könyvek ma még csak a forgalom 3-5 százalékát képviselik. Ha ez az arány az elektronikus könyvek javára később meg is változik, a kiadóknak még viselniük kell a nyomtatott könyvekkel járó kiadások - például a raktárköltségek - jelentős részét, miközben az utóbbiak jóval kevesebb papíralapú példány között oszlanak majd meg. Ráadásul a jelenlegi gyakorlat szerint a kiadók az első, keményfedelű példányok költségén később sokat behozhatnak a puhakötésű és zsebkiadásokon. Amennyiben viszont az e-könyveket a puhakötésűekhez hasonló áron kezdik forgalmazni, és azt csak később csökkentik, kedvezőtlenebbé válhat a ráfordítások megtérülése és az új szerzők támogatása.
De a kiadókat az a lehetőség is aggasztja, hogy ha az e-könyv igazán elterjed, az a könyvkereskedések megszűnésére vezethet - ezért érdekükben áll a digitális könyv előretörésének lassítása, amire az a legegyszerűbb eszköz, hogy nem adják túl olcsón. A 12,99-14,99 dolláros ár sok tekintetben pusztán kísérleti, hogy a kiadók visszaverjék az Amazon 9,99 dolláros ajánlatát, amelyet a legtöbb új könyv és bestseller e-változataiért kínált. Kérdéses azonban, hogy a vevők elfogadják-e ezt.
A zenei árakra mindenesetre komoly nyomás nehezedik. 2000-től 2009-ig az audiolemezek, hangszalagok és más médiumok, köztük a digitalizált zene ára a hivatalos amerikai fogyasztói index szerint 3 százalékkal apadt, miközben az úgynevezett vakációs irodalom árai 6 százalékkal nőttek.
A kiadók azzal is érvelnek, hogy nehéz lenne fenntartani a szakma működését sokkal alacsonyabb árakon. Általánosan elfogadott ugyanis az a becslés, hogy mindent tekintetbe véve a könyvek 70 százaléka kevés vagy semmi hasznot nem hoz a kiadóknak. A jelentős új művek kiadásához elengedhetetlen a bestsellereken elért haszon, anélkül a kiadók kevesebb kockázatot vállalnának új szerzők esetén.
"Az az igazság, hogy ebben az üzletben a ritka kivételektől eltekintve senki sem keres nagy pénzeket" - idézte az amerikai lap Lindy Hesst, a Columbia Publishing Course nevű, fiatal könyvkiadók képzésével foglalkozó intézmény igazgatóját.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Éled a hazai e-könyv piac
Első ízben több e-könyv fogyott, mint nyomtatott
E-könyveket fog árusítani a Google

Képek: Toplessben a világsztárok!
Van, akiben órákig lehetne gyönyörködni, mások jobban tették volna, ha felöltözve maradnak - ízlések és pofonok, avagy hogy strandolnak a sztárok?
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent
Mitől vannak a pattanások, ráncok, vörös foltok?
Az öt legnépszerűbb bőrszépség-tévhit
A színész barátnője kábszerterjesztő luxusprosti?
Képek: Kokainbotrány George Clooney körül!

A Shell kártérítést követelhet a BP-től
Nem zárja ki a Shell angol-holland olajvállalat, hogy kártérítést követel a rivális BP-től, amiért a Mexikói-öbölbeli fúrótorony robbanása után a katasztrófa sújtotta térségben működő összes kutat le kellett zárni, súlyos veszteségeket okozva ezzel az ott fúró vállalatoknak.
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás
Baji Csaba az új vezérigazgató
Visszahívják Mártha Imrét az MVM éléről!
Még nem tudják miért minősítették vissza
A ferihegyi dolgozók is hibásak a rossz minősítésért?
Kalmár István pénzintézetek érdekeit sértette?
A bankok útjában állhatott a lemondott postavezér
Lesz tető a fejük fölött?
Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe

Debrecenben beindul az őssejterápia
Magyarországon is vezető halálokként tartják számon az előrehaladott perifériás artériás érbetegséget (PAD)
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség
Küzdjük le a fájdalmat élelemmel
Mit együnk migrén ellen?
Napi horoszkóp - 2010. július 30.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Túlterhelt dolgozók
A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért

Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
A gondolat szépsége címmel nyílt világhírű művészek papírmunkáiból, grafikáiból kiállítás Veszprémben, a Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény Galériájában pénteken.
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Kató néni a neten szerez barátokat
Az egykor Kató néni szerepben tündöklő művész akkora internet lázban ég, hogy szinte a fél életét a közösségi portálok előtt tölti.
Ötszáz tőből álló marihuánaültetvény
Újabb vietnámi drogültetvényt számoltak fel Budapesten
Nem tudták azonosítani a nőt
Hónapok óta lehetett már a Marosban
"Kár volt elhagynom az első férjem"
Athina életét pokollá tette férje féltékenysége
Késsel és seprűnyéllel estek nekik
Részeg asszonyok támadtak szomszédjaikra
40 ezer forintos kár
Fémtolvaj vitte el a temető kapuját
Modellkarrierért hurcolta meg a sztárszakácsot?
Szerelmi bűbájt kért Lázár szeretője
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 19:56 Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött
- 19:36 Válságban az olasz kormánypárt
- 19:28 Félmillió éves koponyát tártak fel Spanyolországban
- 19:17 Képek: Toplessben a világsztárok!
- 19:12 Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
- 18:53 Cserbenhagyta a kerékpárost a gázoló
top fórum témák:
- Itt tartunk2010.07.31 00:03
- Szabó Dezső intelmei2010.07.30 23:44
- A biblia2010.07.30 23:32
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.07.30 23:24
- Akár száz évig is élhetünk nemsokára?2010.07.30 19:03
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





