Zseniális a Fortix 2
A "játék-Oscar" döntőjében a magyar fejlesztő csapat
A világ hat legjobb számítógépes játéka közé került a magyar Nemesys Games fejlesztőcsapat "Fortix 2" nevű játéka. Február 11-én Las Vegasban dől el, hogy a budapesti székhelyű - és egyben az egyetlen kelet-európai - döntős elnyeri-e a fődíjat vagy a különdíjak egyikét amerikai, svéd és izraeli versenytársai elől a rangos versenyen.
2011.01.26 12:42ma.hu/Nemesys GamesA magyar csapat már a döntőbe jutással nyert, hiszen olyan játékszoftver-fejlesztő óriások előtt, mint a Nintendo, a Microsoft, a Sony vagy az Electronic Arts bemutatkozott és ezzel kivételes üzleti lehetőségekhez juthatott.
Idén második alkalommal írták ki Amerikában az Indie Game Challenge (IGC) elnevezésű független játékfejlesztői versenyt, amely a 2002 óta megrendezett – és egyben a „játékos világban” legdrágább – számítástechnikai szakkiállítás, a D.I.C.E. (Design, Innovate, Communicate, Entertain) egyik legfontosabb eseménye és több technológiai újdonság bejelentésének színtere.
A verseny neves szakmai zsűrije több ezer induló közül kiválasztotta azt a 6 döntőst, akik pl. a „professional” kategóriában a legjobbnak bizonyultak. A 2011. január 20-án közreadott eredmények alapján az erős nemzetközi mezőnyben (az amerikai, a svéd és az izraeli fejlesztők mellett) elnyerte a bírák elismerését és így a világ legjobbjai közé bekerült a Nemesys Games hazai csapat Fortix 2 nevű fejlesztése.
A játék megálmodói ezzel nem csak Magyarországot, hanem Kelet-Európát is egyedül képviselik a videojáték-fejlesztő iparág egyik legmeghatározóbb fórumán.
A Fortix 2 a korábbi Fortix folytatása, újragondolt grafikai megoldásokkal és továbbfejlesztett játékmenettel. Olyan casual (fordított tower defence) játék, amihez szükség van stratégiai gondolkodásra, de nem a "kemény" játékszoftver imádók, hanem elsősorban azok élvezik, akik rövidebb menetekben és csak időről időre szeretnek játszani a számítógépen, PSP-n, iPhone-on vagy a Facebookon. A játékos a főszereplő, a bátor Fortix lovag bőrébe bújhat, aki Artalom szigetén küzd ősi ellenfele, a gonosz varázsló, Xitrof ellen.
„Hatalmas dolog, hogy a finalisták között vagyunk. Legalább olyan elismerés ez, mint a filmeknél az Oscar-díj, vagy olyan értékes, mintha a Fortix 2 jelölést kapott volna Cannes-ban a legjobb film kategóriában. Erre a hírre mindenki figyel a videojáték-fejlesztő iparban, hiszen a D.I.C.E. elsősorban az iparágban dolgozóknak szól, ahol a nemzetközi kiadók és a nagy fejlesztő cégek top vezetői érdeklődnek és vesznek részt. Bárhogy alakulnak az eredményeink, egyetlen magyar indulóként már most sokat nyertünk: a világ legjobbjai közé kerültünk és megmutattuk magunkat olyan óriásoknak, mint például a Nintendo, a Microsoft, a Sony vagy az Electronic Arts. Nem beszélve arról, hogy ezzel egy új fórumon, teljesen új közönség hallhat Magyarországról, és visszük jó hírünket.” – nyilatkozta Józsa Szabolcs, a Nemesys Games vezetője.
Az IGC versenyen indult játékok közül 12 döntőst választottak ki, két kategóriában: amatőr és profi csapatok innovatív megoldásait díjazzák, összesen 350 000 dollár értékben. A Nemesys Games hivatalos meghívást kapott a las vegas-i díjkiosztó ünnepségre, ahol kiderül, hogy a 6 „professional” játékból melyik viszi el a 100 000 dolláros fődíjat, a három – egyenként 2 500 dolláros – különdíjat (legjobb grafika, játékmenet és technológiai megvalósítás), vagy a 10 000 dollárral járó gamer’s choice elismerést, amit a játékosok a szavazataikkal ítélnek oda a legjobbnak tartott fejlesztésnek.
Ez utóbbihoz a hazai internetezők is hozzájárulhatnak azzal, ha voksolnak a Fortix 2-re a verseny hivatalos oldalán, hogy a magyar fejlesztők közül elsőként elnyerhessék ezt a rangos nemzetközi díjat.

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Négy órára nőtt a kamionok átkelési várakozási ideje a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson szombaton késő délutánig.
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 Győzött a Valencia, feljött a negyedik helyre
- 22:25 Gemenci Nagydíj - Dér Zsolt nyerte az első szakaszt
- 21:29 Labdarúgó NB I - menetel a Videoton, útban az ezüst felé
- 20:36 Elsőfokú figyelmeztetés: felhőszakadás, jégeső, viharos szél
- 20:26 A Mogyi és az Újbuda nyerte a klubcsapat ob-t
- 20:14 Damaszkuszban pokolgép robbant egy templomnál
- 20:04 Bundesliga - a Schalke az utolsó BL-induló
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


