
Bemutatkozott a Google végleges asztali keresőszoftvere
A vállalat letölthetővé tette kereső szoftverét, mely a Windows hasonló, beépített funkciójánál hatékonyabb működéssel kecsegtet.
2005.03.11 18:03, Forrás: terminal.hu
Google még tavaly októberben jelentette be a nem túl fantáziadúsan elnevezett Google Desktop Search-ö. Mintha a számítógép memóriájáról készült fotókat nézegetnénk; ha már láttad korábban, meg is találhatod újra a rendszereden, mondta akkor Marissa Mayer, a Google fogyasztói webtermékekkel foglalkozó részlegének igazgatója.
Igaz, hogy az internetezők között dominánsnak mondható Windows operációs rendszer rendelkezik saját file-keresővel, ám annak korlátjaira már Redmond is felfigyelt. Mivel következő generációs rendszere várhatóan csak 2006 folyamán jelenik meg, s a szoftverfejlesztő gigász nem tett különösebb lépéseket ezen a téren például a Windows XP-ben, ezért a lehetőség nyitva állt a Google előtt.
Működés
A minap béta állapotból végleges stádiumba lépő alkalmazás telepítése után átnézi a merevlemezt, majd indexeli a Word állományokban található szövegeket, az Outlookban levő e-maileket, az Excel állományokat, AOL chatlogokat és a korábban meglátogatott weboldalakat. Mindez több óráig is eltarthat, ám ennek révén a technológia az újabb adatok megjelenésekor valós idejű feldolgozással kecsegtet, amihez ekkor már nem kell különösebben hosszú idő.
A most kiadott verzió már képes digitális képek és videoállományok után is kutatni a merevlemezen, valamint elveszettnek hitt PDF file-okat is prezentálni tud, ha azok mégiscsak megtalálhatók valahol a winchesteren. Immár három böngészőt támogat: az Internet Explorer mellett Netscape és Firefox browserekkel is együtt képes működni.
Biztonság
Egy fontos témakör: a felhasználó magánszférájának védelme. A Google alkalmazása nem osztja meg az indexelés eredményét a vállalattal, csupán naponta küld egy rövid üzenetet a szervernek arról, hogy hogyan működik az alkalmazás (például összeomlott-e a korábbi jelentés óta), illetve, hogy miként használják azt az internetezők. További lépéseket is tett ezirányban a cég: azon Word és Excell állományokat, melyek jelszóvédettek, nem indexeli. Szintén így jár el a biztonságos website-okkal - ezzel megakadályozva azt, hogy bizalmas adatokat tároljon el, amelyeket esetleg egy hackertámadás során ellophatnak a rendszerből.
>>> Letöltés
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Megújult a Google eszköztára
A Google titkos receptje
A Google már a gépedben is kutatna
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



