
A Lenovo ThinkPad továbbra is a legerősebb notebook márka
A ThinkPad sziklaszilárd technológiájának köszönhetően immár zsinórban nyolc negyedéve a megbízhatóság szimbóluma.
2007.03.02 13:56, Forrás: ma.hu
A Lenovo a mai napon bejelentette, hogy előkelő helyezéseket ért el a Technology Business Research-nek (TBR) 2006 negyedik negyedévi notebook ismertségi és ügyfél elégedettségi felmérésén.
A TBR legutóbbi, a vállalatok IT vásárlói magatartásával és ügyfél-elégedettséggel (Corporate IT Buying Behavior and Customer Satisfaction Study) foglalkozó tanulmányából kiderül, hogy a notebookok piacán a Lenovo helyezései nagymértékben javultak 2006 utolsó negyedévében, elhomályosítva jónéhány versenytársa eredményét.
2006 negyedik negyedévében a Lenovo ThinkPad notebookjai nagyobb ismertséget értek el, mint a vállalat legnagyobb vetélytársai; a legtöbben különleges, a tömegből kiemelkedő márkának tartották. A jelentésből kiderül, hogy a ThinkPad elismertsége jelentősen nőtt az elmúlt évben, így vezető pozícióba segítette a Lenovo-t.
Ezáltal nyolc egymást követő negyedévben a Lenovo uralta a legmegbízhatóbb hardverek szektorát, igazolva a ThinkPad-ek időtállóságát és a kivételes termékdesignt.
Az egyes termékkategóriákban megfigyelhető tendenciákat figyelembe véve a TBR rámutatott, hogy a Lenovo jelentős eredményeket ért el az ár/érték arány, az üzletvitel, a javítási idő és az általános vásárlói elégedettség területein is.
"A Lenovo egyértelműen a legkövetkezetesebb vállalat az ügyféligények magas szintű kielégítésének terén" - nyilatkozta Jon Lindy, a TBR elnöke. "Úgy gondoljuk, hogy a Lenovo-nak továbbra is előtérbe kéne helyeznie az innovációt, ezáltal tovább növelve elismertségét" - fűzte hozzá.
A TBR jelentéséből kiderül, hogy a Lenovo az egyetlen PC gyártó, amely ilyen hosszú időn át fenn tudta tartani kiváló pozícióját a hardverek megbízhatóságának területén. A Lenovo folyamatos erősödése az elmúlt öt felmérés során biztató jel a vállalat pozíciója szempontjából.
A TBR reportja a Lenovo megbízhatósággal és minőségi tervezéssel kapcsolatos elismertségét emeli ki. A Lenovo kiváló tervezési tulajdonságainak köszönhetően tartja vezető pozícióját az elmúlt három felmérésben.
Az innovatív termékekre jó példa a ThinkPad-ek belső váza, a "roll cage", vagy az aktív merevlemez-védelem, ami az ütődésektől védi meg az érzékeny eszközt.
A Lenovo Roll Cage egy magnézium ötvözetből készült váz, amely elnyeli a számítógépet ért ütések erejét, egyfajta bukócsőként óvja a belső alkatrészeket abban az esetben, ha a gépet leejtik vagy hozzáverik valamihez. Így ezek az alkatrészek jóval erősebb védelmet élveznek, mint a hagyományos burkolatok alatt levő társaik.
A Lenovo aktív merevlemez-védelmével és a ThinkVantage Technológiákkal karöltve a ThinkPad "roll cage" biztonságos megoldás a sérülések elleni védekezés terén.
A beépített mozgásérzékelő segítségével a légzsák-jellegű aktív merevlemez-védelem védi és őrzi az értékes adatállományt. A felhasználó által beállítható paramétereknek megfelelően folyamatosan figyeli a ThinkPad működését és ha szükséges, átmenetileg leállítja a meghajtót, hogy ezáltal megelőzze a merevlemez sérülését olyan esetekben, mint például a laptop leejtése - így négyszer nagyobb biztonságot nyújt, mint az ilyen rendszer nélküli noteszgépek.
Ez a technológia biztosítja a ThinkPad védelmet az olyan ütődésekkel szemben is, mint például a notebook asztalra dobása használat közben - mindez további 30 %-os védettséget biztosít a normál rendszerekkel szemben.
"Kiváló eredményünk valódi bizonyítéka erőfeszítéseinknek, amelyeket annak érdekében teszünk, hogy a legjobb terméket és szolgáltatást nyújtsuk ügyfeleinknek," - mondta el Christopher Askew, a Lenovo ügyfélkapcsolatokért felelős alelnöke. "Mérnökeink fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy a legjobb dizájnú, alaposan átgondolt és legjobban megtervezett személyi számítógépeket kínáljuk ügyfeleinknek világszerte".
A TBR-nek a vállalatok IT vásárlói magatartásával és ügyfél-elégedettséggel foglalkozó felmérése egy negyedévente összeállított jelentés, amelyet mindig az elmúlt hat hónap adatai alapján állítanak össze. A most kiadott jelentés a 2006 júliusa és decembere közötti adatokat tartalmazza. A megkérdezettek olyan amerikai és kanadai nagyvállalatok voltak, amelyek legalább 100 notebook beszerzését tervezik 2007 folyamán.
A Lenovo, a Dell, a HP, a Toshiba és a Gateway vett részt a tanulmányban.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Notebook szélsőséges körülményekre
Új Lenovo ThinkPad notebook: szélesvásznú kijelző az üzleti sikerekért
Inspiron 1501 nagyteljesítményű notebook otthoni felhasználók és kisvállalkozások részére
Egyedülálló notebook-vásárlási hitelkonstrukció a felsőoktatásban iparági összefogással
12.1 colos szupervékony widescreen notebook az LG-től
Kigyulladó notebook akkumulátorok
Dell XPS: brutális teljesítményű notebook
17 colos notebook a Toshibától
Gateway notebook kétmagos processzorral
A legvékonyabb, a legkönnyebb - új Sony notebook a piacon

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Ghibli Kft.Mozgó üzletkötő
Thomson ConsultingProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 21:07
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 21:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



