
Új korszak indul itthon a számítástechnika fejlesztésében
Az új vállalat olyan technológiát fejleszt, amely nagyban növeli a szoftverfejlesztő eszközök hatékonyságát.
2002.09.30 14:26, Forrás: WP
Hétfőn délelőtt a Magyar Tudományos Akadémián tartott sajtótájékoztatóján Dr. Charles Simonyi, a Microsoft társalapítója és eddigi vezető szoftverfejlesztő mérnöke bejelentette, hogy kivált a Microsoftból, és egy új céget alapított Intentional Software Corporation (ISC) néven.
A céget Gregor Kiczales-szel, a University of British Columbia professzorával együtt alapította meg a magyar származású programozó zseni, a Microsoft Word "atyja".
Az új vállalat olyan technológiát fejleszt, amely nagyban növeli a szoftverfejlesztő eszközök hatékonyságát azáltal, hogy már a programírás során rögzíti a programtervezés pontos szándékát.
Az Intentional Software Corporation Simonyi szülőhazájában, Magyarországon is együttműködik helyi programozókkal. Ezzel egy izgalmas kezdeményezés indul a szoftverfejlesztési eszközök és technológia területén, amelyhez Magyarország jelentős mértékben hozzájárulhat.
Az ELTE és a NETvisor Kft. hamarosan hosszú távú együttműködési szerződést írnak alá az ISC-vel. Ezzel a magyar szellemi tőke számára világszinten nyílt ismét lehetőség, hogy képességét érvényesítse.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
II. János Pál pápához, és Francois Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban szerezte meg az orosz állampolgárságot.
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt

3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)legalábbis erre számítanak jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésük szerint londoni pénzügyi elemzők.
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
A Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót Kolozsváron.
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat

Kamion ütközött motorral a 44-esen
Halálos baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen meghalt.
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros

Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
Meglepte a férj hűtlen feleségét, a szerető pedig félelmet nem ismerve menekül a második emeleti szobából. Lentről drukkolnak neki, végül az első emeleti ablakban elakad. Hogy mentse a bőrét, inkább ugrik...
Nem szereti, ha fehér folt marad a testén
18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
A való világ valódi hősei
Névtelen hősök: fantasztikus videó az emberi bátorságról
Durva díjátadó
Majdnem kitörte a nyakát: rajongója fejére esett a híres zenész - VIDEÓ!
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
- Brutális rablógyilkosság Egerszalókon2013.05.20 18:02
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.20 15:40
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!


